A königgrätzi csata után bő három évvel egy másik – azóta már jórészt elfeledett – hadjáratban kellett részt venniük a kaposvári 44-es gyalogezred katonáinak. A Monarchia hadszervezetében végbement változások, a helyenként még érvényben levő katonai kedvezmények felszámolása fegyveres felkelést robbantott ki Dalmáciában, melynek elfojtására 1869 őszén a „rossebbakákat” is bevetették.

Az ezred olykor érzékeny veszteségeket szenvedett. A Somogy című hetilap 1869. december 14-i számában megjelent tudósítás a lokálpatrióta büszkeség és az alattvalói hűség mellett más érzéseket is kifejezett: „Magántudósítónk írja nekünk Dalmátiából, hogy midőn a főherceg Albrecht-zászlóaljak a leggyilkosabb csatát vívták a hegyszorosok közt, megjelent a tábornok köztök, s fennszóval mondá: »Ily ezredben még hadnagy is örömest lennék!« A zászlóaljak viselt dolgait távsürgönyözték a főherceg tulajdonosnak, ki szerencsét kívánt ezredének, s dicsérettel halmozá el. Sajnos, hogy a valódi hősök önfeláldozása, rettenthetlen vitézsége mellett is semmi előny sincs nyerve az eddigi hadjáratban.” Egy másik híradás, két héttel későbbről: „Komoly idők érték a Somogy megyében kiegészítő, főherceg Albrecht nevét viselő cs. kir. 44-ik gyalogsorezredet. Déli Dalmátország cattarói öbleiben állomásozva mi voltunk az elsők, akik hivatva valánk a felkelés lángjait vérünkkel és életünkkel oltani. Hogy miként felelt meg az ezred feladatának, marad a hadi történelemnek fenntartva ítéletet hozni felettünk; annyit azonban bizton mondhatok, hogy büszke lehet Magyarhon, büszke lehet az egész hadsereg Somogy megye fiaira.” (Somogy, 1869. december 28.) Az 1866. és 1869. évi ütközetek legmaradandóbb eredménye talán az volt, hogy 1870 elején a cattarói temetőben, 1872 nyarán pedig Kaposváron is emlékművet szenteltek az elesett 44-eseknek…

A Königgrätznél és Dalmáciában hősi halált haltak kaposvári emlékoszlopát széles körű összefogással állították fel a főtéren, amelyet akkor még Széchenyi térnek neveztek. Az ezred tisztikara által indított gyűjtéshez a vármegye is csatlakozott, Jankovich László főispán és Csépán Antal alispán maga szervezte az adakozást. Kaposvár városa a helyet biztosította, az Esterházy-uradalom bérlője több ezer téglát adott, Lang Alajos mérnök ingyen készítette el a tervrajzot, és Deckert Krisztián építész is ugyanilyen árat számított fel az emlékmű megépítéséért. (Deckert tervezte a Szarvas fogadót és a zárdát is, és néhány év múlva ő húzta fel a honvédlaktanyát.) Ráadásul a Déli Vasút igen olcsón szállította a több mint háromszáz mázsás emlékművet Graztól Zákányig, a Duna–Drávai Vasút pedig ingyen vitte el Zákánytól Kaposvárig.

Az emlékmű felavatása sokáig emlékezetes társadalmi esemény volt…