Szivárvány Kultúrpalota

1928-ban nyitotta meg kapuit az eredetileg Városi Mozgóképszínháznak, majd Vörös Csillagnak keresztelt épület, amely egyike volt Magyarország legrégebbi és legelegánsabb mozijainak. Lamping József kaposvári építész tervei alapján Horváth Andor mérnök és az Építőipari Rt. építette az eredetileg 821 ülőhellyel rendelkező mozi épületét. A rendszerváltást követően, 1990. március 15-én kapta a Szivárvány nevet, amelyet a mai napig visel.

Az art deco stílus jegyeit viselő épület kellemes hatású belső terét gazdagon díszítették egyiptomi ornamentikával. Ugyanis miután 1922-ben felfedezték Tutanhamon sírját, az európai építészetbe újra bevonult az egyiptomi ornamentika mint díszítőmotívum. Számos art decós épületet díszítettek akkoriban – főleg mozikat – ezzel a stílussal, megteremtve a „csodavárás” illúzióját. A mozgókép okozta varázs így olvadt össze a fáraók világának misztikumával. Az épület külső homlokzatán is megjelennek az egyiptomi építészet ornamentikai elemei, díszítései (például az oszlopfők). Szép alkotás a főbejárat feletti üvegablak, meglepő a Napóleon-sapkát utánzó előtető. Az épület 2009 óta országosan védett műemlék.

A mozi épülete előtt kialakított gyülekezőtér támfalpadjára helyezték ki Weeber Klára Florentin című bronzszobrát (ülő alakos lányka). Az épületet tervező jelentős kaposvári építész emlékére állították fel a Lamping-oszlopot, mely a vakok és gyengénlátók számára is megtapasztalhatóan az épület 1 : 50 léptékű bronzmakettjét foglalja magában. A mű Horváth Balázs alkotása.

A felújítási munkálatokat követően (tervező: L. Balogh Krisztina) európai színvonalú létesítmény készült el, amely méltó helyszíne a város kulturális és művészeti eseményeinek, zenei rendezvényeknek, hangversenyeknek, színpadi előadásoknak, konferenciáknak, valamint eredeti funkcióját megőrizve art moziként működik.

 

Az épület nyitvatartása

A Szivárvány Kultúrpalota hétköznapokon 11.00–19.00 óráig, illetve az előadások végéig tart nyitva, hétvégén rendezvények szerint. A nyitvatartási idő alatt a kultúrpalota közönségforgalmi területei, színházterme szabadon látogathatók.

 

A pénztár nyitvatartása

H–P 11.00–19.00 óráig, hétvégén rendezvények előtt egy órával
Rendezvényekre elővételben a Tourinform-irodában (Fő u. 8., nyitvatartás: H–P 09.00–17.00 óráig, szombaton 09.00–14.00 óráig) is válthat jegyet.

 

Elérhetőségek

7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 1.
Telefon: +36 (82) 510 892
Email: info@szivarvanykulturpalota.hu
Honlap: www.szivarvanykulturpalota.hu