Richárd füstölögve jött, mégis megkoszorúzták

A vasút az 1870-es évek elején érte el Kaposvárt. Nem lóvasút formájában (bár erről is szó volt), hanem a Dunát a Drávával – konkrétan Bátaszéket Zákánnyal – összekötő valódi vasút megépítésével, amelynek „mérnöki előmunkálataiba” már a hatvanas évek végén belefogtak. Az ügynek egyébként olyan támogatói voltak, mint a nagy tekintélyű somogyi politikus, Somssich Pál.

Kaposvár mellett 1871. április 25-én tették meg az első kapavágást. Az esemény jelentőségével tisztában levő helyi politikusok ünnepséget is rendeztek ebből az alkalomból, ahol durrogtak a mozsárágyúk, a cigánybanda húzta, s mások mellett Szalay Károly kaposvári ügyvéd, a bécsi Springer-bankház jogtanácsosa tartott beszédet. (Springerék voltak az építkezés fővállalkozói.)

 

Mozdony 1870-ből

 

Még épült a pálya, amikor a Richárd névre keresztelt lokomotív – 1872 márciusában – befutott a megyeszékhelyre. De adjuk át a szót a kortárs tudósítónak: „A régtől fogva várva várt első mozdony Richárd címmel 25-én esti 8 órakor robogott be Kaposvárra K[is]korpád felől, hogy a K[apos]mérő és Dombóvár közötti vonalon a kívánt munkálatokat teljesítse. A késői idő dacára roppant számú nép várta Richárd érkezését, s zajosan éljenezte. A mozdony el volt halmozva koszorúval, lobogókkal, s a székváros teljes örömben volt a gyors közlekedés ez első fecskéjének látásán.” (Somogy, 1872. április 2.) A jeles és „neves” mozdony tehát maga is részt vett a vasútépítésben; talpfákat és a töltéshez homokot fuvaroztak vele.

Néhány hét múlva, április 13-án megérkezett a vasúti mérnökök és vállalkozók vonata is, akiknek tiszteletére nyomban bankettet rendeztek a városházán.

Az építkezés amúgy nem kevés vesződséggel járt. Rögtön azután, hogy Kaposvár határában is megkezdődött a munka, leálltak a magasabb bért követelő vasútépítő napszámosok. A vállalkozók erre külföldről hoztak munkásokat: a magyarok mellett 1871 tavaszától olaszok dolgoztak a kaposvári vaspályán. Egyéb gondot is okoztak a munkások, akikről feljegyezték, hogy már korán reggel minden kenyeret elhordtak a kaposvári kofáktól. (Ezt a kofák amúgy nem nehezményezték.)

Így jött el 1872 augusztusa, amikor végre megnyílt a vasút

 
Megosztás: