Königgrätzi sebesültek a kaposvári kórházban

Mind az 1866. évi porosz–osztrák háború somogyi sebesültjeinek gyógyulása, mind a megyei kórház szempontjából szerencsés lépésnek bizonyult, hogy az 1860-as évek elején Töltényi Jánost nevezték ki a kaposvári közkórház igazgató főorvosává.

A székesfehérvári születésű doktor törzsorvosként, a magyar hadi egészségügy egyik megszervezőjeként és irányítójaként vett részt a szabadságharcban. A háborúban és békében egyaránt igaz hazafinak és jeles orvosnak jellemzett Töltényi Jánost általános tisztelet övezte a megyeszékhelyen, amit nem kis részben az alapozott meg, hogy önként vállalkozott az 1866. évi königgrätzi csatában megsebesült somogyi katonák hazahozatalára. (Bár az is igaz, hogy központi kezdeményezésre minden megye lépéseket tett ekkor maródi katonáinak elhelyezésére.) Töltényi tehát elutazott a csehországi csatatérre, összegyűjtötte a szállítható somogyi sérülteket, és vasúton hazaindította őket. A nagy veszteségeket szenvedett kaposvári 44. ezredből egyébként tizenegy tiszt és nyolcvan legénységi állományú katona kapott kitüntetést vitéz magatartásáért a csata után, a mintegy száz hősi halott emlékét pedig az az obeliszk őrzi, amelyet 1872-ben állítottak fel Kaposvár főterén, ma pedig a Berzsenyi parkban látható.

 

A königgrätzi csata Georg Bleibtreu olajfestményén

 

Mivel a vasút akkor még nem érte el a megyeszékhelyt, a balatonboglári állomásról az uradalmak és a magánemberek kocsijai vitték tovább – valóságos diadalmenetben – a hatvanhét sebesültet, akik a kaposvári és a szigetvári kórházba kerültek, huszonöt beteg ápolását pedig a Zichy család biztosította. Úgy hírlik, a katonák teljesen fel is épültek. Töltényi doktor vállalkozását nem csak Somogyban méltányolták: a kórházigazgatónak 1867 elején az uralkodó is elismerését nyilvánította a porosz–osztrák háború idején kifejtett tevékenységéért. Az a Ferenc József tette ezt, akinek hadbírósága 1849-ben a szabadságharcban való részvétele miatt tízévi várfogságot szabott ki rá. Az uralkodó egyébként már 1852. évi kaposvári látogatásakor is találkozott vele, ugyanis az aradi börtönből nem sokkal korábban amnesztiával szabadult és Kaposváron – rendőri felügyelet alatt – munkát vállalt Töltényi doktor mutatta meg neki a megyei kórházat…

Dr. Töltényi Jánost 1870 májusában, ötvenkét évesen vitte el a szívinfarktus. Nagy részvét kísérte utolsó útjára; temetésén a vármegyei és a katonai tisztikar is jelen volt. Utódja, dr. Szigeti-Gyula János a kórház történetének egyik legnagyobb igazgatójává vált.

 
Megosztás: