A Donnerváros lakói a 19. század vége felé egyre inkább úgy érezték, hogy szűkebb pátriájuk Kaposvár mostohagyermekévé vált, azaz nem részesül méltóképpen azokból az előnyökből, amelyeket a valóban nagy tempóban fejlődő megyeszékhely más városrészei élveznek. Felpanaszolták, hogy rossz a közvilágítás, rendezetlenek, porosak az utcák, és egyáltalán: senki sem törődik velük, pedig az adóterheket nekik is viselniük kell. Az általános elégedetlenség talaján „szeparatista” mozgalom szerveződött: egyesek azt szerették volna elérni, hogy a városrész szakadjon el Kaposvártól, és önálló nagyközséggé alakuljon…

A régi donneri átjáró dél felől

Először 1897 novemberében került nyilvánosságra, hogy mit forralnak a donneri hangadók, akik már ügyvédet is felkértek törekvéseik képviseletére, és aláírások gyűjtésébe fogtak. A tervezett új települést Iszáknak akarták elnevezni. „A dolog egészen komoly” – írta november 28-án a Somogy című hetilap, aligha nyugtatva meg a kiegyezés óta lakosságát megháromszorozó, immár cukorgyárral és gyorsvonati összeköttetéssel is rendelkező megyeszékhely lokálpatrióta polgárságát.

Azazhogy éppen itt, a vasútvonal körül keresendő az elszakadási törekvések egyik legfőbb oka. Hiszen az 1870-es évek elején épült duna–drávai vasútvonal valóban válaszfalat kezdett képezni a Kapos folyó által némileg amúgy is elzárt déli városrész és a városmag között. A felüljáró megépítése előtt a szerelvények „tologatása” miatt minduntalan lezárták a donnervárosi átjárót, amelyen a donneriek átjuthattak volna a vágányok túloldalára. A helyi újság is megírta, hogy „negyedórákig kell várakozniuk, míg áteresztik őket, és sokszor már csak akkor, midőn munkáról, dologról megkéstek; s ez így van heteken, hónapokon, éveken át”. (Somogy, 1897. december 5.)

A kaposvári közvélemény megértette, miért háborognak a donneriek, elismerte sérelmeiket, de nem fogadta el a javasolt megoldást, az elszakadást, amely – nem alap nélkül gyanították sokan – főleg némely feltörekvő donneri vezető vélt érdekeit tükrözte volna. „Mi arra figyelmeztetjük a lakosságot, hogy a mai viszonyok közt az összetartás, együttlét adja az erőt, míg a széthúzás a legjobb erőket is megsorvasztja” – összegezte véleményét 1897. december 5-én a Somogy újságírója.

Az ügy aztán – ahogy mondani szokás – elaludt, és csak az első világháború előtt ébredt fel ismét…