Németh István tizenhat éves polgármestersége idején számos utcát nyitottak, sokukat kőburkolattal látták el, ekkor keletkezett a cseri városrész is, s megindult Kaposvár északi irányú terjeszkedése. A város tulajdonába került a villanytelep, új vasútállomás és vasúti felüljáró épült, vízvezeték- és csatornahálózat létesült, új iskolák nyíltak, az elemi iskolákat államosították is, hivatásos tűzoltóságot szerveztek, megépült az új városháza, az Erzsébet út (a mai Noszlopy Gáspár utca) a város egyik legszebb utcájává vált – és még sorolhatnánk a beruházásokat.

A Fő utca a századelőn

Azt sem feledhetjük, hogy Németh István polgármestersége egybeesett az ország első világháborút megelőző fejlődésének időszakával. Még hivatalba lépése előtt megindult a gyorsvonatok forgalma a kaposvári vasútvonalon, és felépült a városfejlődés egyik motorjának bizonyuló cukorgyár. Ráadásul tehetséges munkatársak segítették terveinek megvalósításában a városvezetőt, például az elődjétől „örökölt” városi mérnök: Bereczk Sándor.

Aki csak megfordult Kaposváron, bámulta a nagy építkezéseket, a szembetűnő fejlődést. A város ekkor erősítette meg pozícióját a megye közlekedési, ipari, kereskedelmi és pénzügyi központjaként. A kiegyezés óta megtöbbszöröződött a lakosság; a népesség növekedésének kiemelkedő mértéke a Dunántúlon csak Szombathelyével volt összehasonlítható. 1869-ben csupán 6649-en laktak a megyeszékhelyen, 1910-re viszont már csaknem huszonötezer főre duzzadt a kaposváriak száma. „Amerikai tempójú fejlődés” – vélték a városukra büszke kortársak; némileg túlozva, mégis érthető lokálpatriotizmussal.

De a magas kultúrát sem hagyták magára a századelőn: megalakult a Kaposvári Zenekedvelők Egyesülete, a Berzsenyi Társaság, a Somogy Megyei Múzeum Egyesület, megrendezték az első képzőművészeti kiállítást, megjelentek az első kaposvári napilapok. Németh István halála előtt néhány héttel nyitották meg a színházat, és leplezték le a főtéri Kossuth-szobrot.