Szent Anna kápolnája

A Keleti temető 1902-ben gyarapodott a neoromán stílusú, egytornyos Anna-kápolnával – mégpedig Kántor Ferencné született Lőrinczy Rozália jóvoltából, aki végrendeletében nyolcezer koronát hagyott az építkezésre. A szép temetőkápolnát Bereczk Sándor városi mérnök tervezte, aki maga is részt vett a római katolikus egyházközség és a katolikus kör munkájában, a püspök templomatyának nevezte ki, s vallásos téren szerzett érdemei elismeréseként a pápától megkapta a Szent Szilveszter-rend lovagkeresztjét. Kaposvár városa telket adott az építésre, s vállalta, hogy fenn is tartja a kápolnát. Az építkezés, amelyet Gáspár Gyula irányított, végül 8500 koronába került; a hiányzó összeget közadakozás pótolta.

Gáspár Gyula a város jeles építésze volt. Dolgozott a kaposvári kórház és a cukorgyár épületein, a városi közművezetékeken, s számos magánházat is világra segített a belvárosban. Gáspár Gyula egykori lakóházában – a Rózsa, későbbi nevén Gróf Apponyi Albert utcában – élt a huszadik század elején több évig Fekete István, a majdani író.

A Szent Anna-kápolna egyébként már a keletkezésével is a hagyományőrzést szolgálta. Történt ugyanis, hogy az egyik kaposvári kápolnát, amely a forgalmas Fő utcában épült, az 1870-es években fel kellett áldozni a város fejlődésének. A Szent Kereszt tiszteletére szentelt 18. századi kápolnát a hívek adományaiból emelték, s a szabócéh tagjai vállalták a fenntartását. Mivel azonban nem sokat költöttek rá, lassan pusztulásnak indult. Az 1840-es években helyreállították, s felszentelési címét is valószínűleg ekkor változtatták Szent Annára.

1876-ban tehát közlekedési és városrendezési okokból elbontották a kis Fő utcai kápolnát. Emlékét eleinte csak az Anna utca őrizte, majd a Keleti temetőben épült új kápolna is. Bereczk mérnök azért választotta Szent Annát az új temetőkápolna védőszentjéül, hogy a hívek szeretett, régi Anna-kápolnája, ha más alakban is, de feléledjen. Ez az oka annak, hogy szokatlan módon Szent Annáról, Szűz Mária édesanyjáról elnevezett kápolna áll Kaposvár egyik temetőjében.

A kápolna belsejében, a bejárat előtt talált végső nyughelyet a kilencvenöt évesen elhunyt Martyn Róbert orvos is, a legendás „hegyi tanár”, a Róma villa egykori tulajdonosa.

 
Megosztás: