A kiegyezés utáni liberális oktatáspolitika csak társadalmi küzdelmek árán érvényesülhetett. Az új felfogásnak megfelelő, Somogy megyében az iskolák egynyolcadát érintő „községesítés” is konfliktusokkal szegélyezett folyamat volt. Az 1869. június 6-án tartott kaposvári népgyűlés, amelyet ugyanezzel a céllal hívtak össze a város vezetői, a klérussal élezte ki az ellentéteket. Egyházi oldalról egyrészt azt kifogásolták, hogy Komesz György plébános „teljes mellőzésével” szervezték meg a gyűlést, másrészt pedig azt, hogy nem új iskolák alapításával, hanem a meglevő, a hívek áldozatával létrehozott és fejlesztett iskolák elvételével akarják – egy későbbi egyháztörténész-plébános kifejezésével élve – „az úgynevezett fölvilágosodást előrevinni”. (Hoss József: A kaposvári plébánia története. Veszprém, 1948. 161. o.)

A községesített kaposvári iskola pecsétje

A kaposvári népgyűlés mindenesetre községi iskolává nyilvánította és a város kezelésébe adta a római katolikus elemi főtanodát, majd „egyhangú éljen felkiáltásokkal” a huszonöt tagból álló iskolaszéket is megválasztotta, soraiban tekintélyes polgárokkal és értelmiségiekkel.

A plébános természetesen tiltakozott a döntés ellen, s kezdeményezésére 1869. november 28-án katolikus népgyűlést tartottak Kaposváron a felekezeti iskolák támogatása végett. Ranolder János veszprémi püspök pedig külön is felhívta a kaposvári hívek figyelmét a katolikus iskola jelentőségére. Az átalakítást mégis végrehajtották, s a kaposvári elemi népiskola a következő évtizedekben községi iskolaként segítette az új nemzedékek szellemi pallérozódását. A kedélyek lassanként lecsillapodtak, s a Kaposváron elemi iskola nélkül maradt katolikus egyház nemes módon, a zárda megalapításával vett „elégtételt”…

Történetesen egy badacsonytomaji születésű pedagógus, Harray Ignác lett Kaposvár utolsó kántortanítója. Harray 1853-ban a katolikus tanoda iskolamestereként kezdte meg kaposvári működését, de mint a községi elemi népiskola tanítója vonult nyugalomba a hetvenes évek közepén. 1890 nyarán hunyt el Kaposváron. (A megyeszékhely 19. századi tanítói közül egyébként ő volt az egyetlen, aki nem oklevél birtokában végezte munkáját, mert kiváló teljesítményére és példás erkölcsi magaviseletére való tekintettel 1865-ben felmentették a diploma megszerzésének kötelezettsége alól.)