A nagyváradi születésű, majd kalandos életútja végén Kaposvárra került Tar Csatár nagy hatású alakja volt a megyeszékhely kiegyezés utáni kulturális életének. Nem pozíciójánál fogva, nem magas pártfogók révén érte ezt el, hanem buzgalommal, lelkesedéssel, állandó munkával. Azzal, hogy láthatóan becsülte az apró eredményeket – és az apró embereket. A nagy szakállú egykori bohém 1871-ben költözött a városba, és mindjárt igazgatója lett az ekkortájt létrehozott kaposvári kisdedóvodának.

Tar Csatár

Pedig nem úgy indult a pályája, hogy majd kaposvári csöppségeket fog lovagoltatni a térdén. Az 1836-ban született fiatalember Nagyváradon, majd Debrecenben tanult. Kemény református nevelést kapott, szülei papnak szánták, ő mégis a vándorszínészetet választotta hivatásul. Színészként bejárta az országot, még Bukarestbe is eljutott. Gégebaja következtében viszont elveszítette szép hangját, ami nem sok jóval biztatta a színészi pályán. Visszatért Magyarországra, járt Székesfehérváron, Kiskunhalason, Munkácson; francia vígjátékokat fordított, népszínműveket írt, s egyre inkább a pedagógia felé fordulva óvodákat szervezett.

Tar Csatár a somogyi székvárosban töltötte tizenkét utolsó évét. Valódi kaposvári lokálpatriótává vált: elnöke volt az iparos ifjak önképző és betegsegélyző egyletének, igazgatója a műkedvelő társaságnak, munkatársa a Somogy, szerkesztője a Balpárt című lapnak, s az újságcikkek mellett költeményeket is írt. Feleségéből, Szabó Eszter színésznőből szintén kisdedóvó lett Kaposváron. Tar bácsinak, ahogy a kicsinyek nevezték, nem volt szakirányú végzettsége, mégis nagy hozzáértéssel nevelte a gyerekeket. Kerülte a társadalmi és vallási megkülönböztetést, a testi fenyítést, a játékon kívül nagy fontosságot tulajdonított az anyanyelvi nevelésnek, a testedzésnek, a táncnak és az éneknek is (az óvodások énekét gyakran maga kísérte hegedűn), s mindenekelőtt szeretettel fordult a legkisebb kaposváriak felé.

A mindvégig hajthatatlan 48-as elkötelezettségű Tar Csatár éppen a forradalom kitörésének harmincötödik évfordulóján, 1883. március 15-én hunyt el a megyeszékhelyen. A kaposváriak jó része a kellemetlen idő ellenére a temetőbe is elkísérte a tűzoltóktól és fáklyát vivő iparosoktól körülvett gyászkocsit. 1885 őszén tisztelői közadakozásból emlékkövet állítottak a sírján. A Tar házaspár sírköve a Keleti temetőben látható, az 1877-ben elhunyt óvodalapító, Kovachich Őszinte sírjával szemben.