A polgármester, aki uralkodott a közönség szívén

A buzsáki születésű Németh István megválasztásával új korszak kezdődött Kaposvár történetében. Átgondolt és nagyvonalú, ugyanakkor a költségvetés egyensúlyát is szem előtt tartó városfejlesztési koncepciót dolgozott ki, melynek első eleme a városmagtól északra fekvő Meggyes-telek megvétele volt 1896-ban. Ezzel vett nagy lendületet Kaposvár századfordulós fejlődése,  melynek eredményeit nem kis részben Németh István érdemének tartották a kortársak, s az ő nevéhez kapcsolja az utókor emlékezete.

A polgármester népszerűségéhez puritán jelleme, előzékenysége is hozzájárult. Nem szerette ünnepeltetni magát, hivatali feladatai miatt még a szokásos társadalmi érintkezést is elhanyagolta. „…Pontossága, tiszta keze a hivatalban, egyenes, igazságos bánásmódja úgy a közönséggel szemközt, mint a tisztikar felett, egyformán megszerettették. Pontosság és rend volt látható mindenütt, s hű sáfárkodás a város vagyonával. […] Tagadhatatlan, hogy a polgármesternek érzéke, tapintata kitűnő; mindig tudja, minek mikor van eredménye, mi kell a közjónak, s ő azonnal ott van, s amit ő tervez, a közönség helyesli […]. Ma teljesen uralkodik a közönség szívén […].” (Somogy, 1902. december 21.) Persze Németh Istvánnak is volt ellenzéke, s számos bírálat érte a sajtóban és másutt, mégis ügyesen lavírozott az érdekcsoportok között.

 

Ebben a házban lakott Németh István (a Kontrássy és a Zárda utca sarka)

 

A kormánypárt hívének számító – bár ezt a felfogását a „kuruc” szellemű Kaposváron nemigen hangoztató – polgármester komoly pártfogókra tett szert. 1896-tól már szabadelvű párti politikus képviselte az országgyűlésben a kaposvári választókerületet (Vörös László kereskedelmi államtitkár), ami az 1893-ban beiktatott Tallián Gyula főispán jóindulatával kiegészülve hathatós kormánypárti hátországot jelentett az új városvezetés számára. (Ellentétben a függetlenségi ellenzékhez tartozó kaposvári polgármesterek csaknem negyed évszázados, nyilván nem sok kormányzati támogatást élvező hivatali időszakával…)

Hogy miért Németh István lehetett sokak szemében a legnagyobb? Jó neveltetés, egyenes jellem, hasznos kapcsolatok, kiváló munkatársak, barátságos külső környezet, legendás kezdő lépések, tevékeny élet, jó adag szerencse – és a legendáját tovább éltető utókor. Lehet, hogy „csak” ennyi volt a recept, de a receptet be is kellett váltani… És a „városfejlesztőnek” nevezett Németh István beváltotta a kortársak reményeit: tervszerű és kitartó munkájával évtizedekre meghatározta a megyeszékhely fejlődését.

Ő volt az első kaposvári polgármester, akit hivatali időszakában ért a halál: szívbetegség végzett vele 1911. szeptember 24-én, egy nappal 62. születésnapja előtt. Abban a tudatban hunyhatta le a szemét, hogy modern várossá tette Kaposvárt.

 
Megosztás: