Névadás a Noszlopy-induló hangjai mellett

Kaposvár kereskedelmi középiskolája a háború után is meglehetősen mozgalmas időszakot élt át. Neve többször megváltozott: volt állami kereskedelmi középiskola, közgazdasági gimnázium, közgazdasági középiskola, 1952-től pedig Kaposvári Állami Közgazdasági Technikum néven ismerték.

A tanintézet 1961 végén ünnepelte meg elődje, a felső kereskedelmi iskola megnyitásának ötvenedik évfordulóját, s ebből az alkalomból vette fel az 1848–49-es szabadságharc legendás somogyi kormánybiztosa, Noszlopy Gáspár nevét. A jeles évfordulóra jubileumi évkönyvet is megjelentettek, Mózner János zenetanár és Kováts Sándorné pedig megírta a Noszlopy-indulót, amelyet a december 16-án rendezett jubileumi és névadó ünnepségen lelkesen harsogott a tanulóifjúság.

 

Noszlopy-emléktábla a megyeháza kapualjában

 

Az ünnepségsorozat délelőtt a Noszlopy-emléktábla megkoszorúzásával kezdődött a megyei tanács épületében (az iskola énekkara itt adta elő a Noszlopy-indulót), majd a Szakszervezetek Somogy Megyei Tanácsának új székházában folytatódott az iskola életét bemutató kiállítás megnyitásával. Késő délelőtt ifjúsági ünnepélyt tartottak a Latinca Sándor Művelődési Ház előadótermében; itt Horváth László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet, s felavatták a tanintézet új zászlaját. (A szakszervezeti székházat és a művelődési házat egyébként alig néhány héttel azelőtt, november 5-én adták át.) Délután a húsz éve érettségizett tanulók találkoztak az iskola akkori épületében, azaz a Tanácsház utcai volt leánypolgári iskolában. (Az egykori Teleki utcát néhány nappal azelőtt nevezték át Tanácsház utcára.) Huszonhatan jöttek el, s a régi, nagy hírű pedagógusok közül ott volt dr. Merényi Oszkár, dr. Bíró Lajos, továbbá két volt igazgató, Szalai Richárd és dr. Bársony Róbert is. Este a Latinca Sándor Művelődési Ház színháztermében rendeztek műsorral színesített díszünnepséget, amelyen Pintér József igazgató ismertette az iskola történetét, a végzett növendékek nevében pedig dr. László Imre, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektorhelyettese szólalt fel. Az ünnepség után a szakszervezeti székházban jöttek össze az öregdiákok – a tudósítások szerint mintegy nyolcszázan.

Kaposvár közgazdasági szakközépiskolája – azután, hogy az 1950-es és 60-as években megismerte a viharos költözködések minden keservét – az 1970-es évek elején a Lenin utca 2. szám alatt, a Táncsics Mihály Gimnázium mellett talált szélcsendes otthonra.

 
Megosztás: