A kiegyezés utáni első országgyűlési választás előtt a függetlenségi ellenzék (a „baloldal”, ahogyan akkoriban nevezték) a turini száműzetésben élő Kossuth Lajost kérte fel a kaposvári kerület képviselőjelöltjének. Kossuth ellenfele a kormánypárti Somssich Pál volt, aki már nevet szerzett magának korábbi bátor politikai magatartása és a kaposvári gimnázium támogatása révén. A választási kampány során mindkét tábor hívei rendeztek felvonulást a megyeszékhelyen, s a küzdelem hőfokára jellemző, hogy a megveretések és letartóztatások miatt az ellenzék és a városi elöljáróság utóbb panasszal fordult az igazságügy-miniszterhez.

Kossuth az emigrációban

A kerület szavazópolgárai az egész ország figyelmét magukra vonták azzal, hogy a volt kormányzó-elnököt választották meg képviselőjüknek – bár magában Kaposváron még a jobboldal szerzett enyhe többséget. A választás 1869. március 18-án kezdődött meg Kaposváron. A Somogy című hetilap március 23-i számában megjelent tudósítást idézzük:

„A fentebb említett napon, reggeli 9 és 10 óra közt mind a Deák-, mind a szélsőbalpárt megjelent a megyeház előtti Főutcán lobogója alatt (a Somssich-lobogó végigkoszorúzva); éspedig a Somssich-párt a megyeháztól keletre, a Kossuth-párt pedig nyugatra.

A választási elnök, Folly József egy állványról figyelmeztette a pártokat e nap jelentőségére, s egyszersmind a választóknak szívére kötve, hogy alkotmányos jogaikkal higgadtan, a rendet tisztelve éljenek, s a választási jegyzővel [az] erre vonatkozó törvénycikket fölolvastatá. Ezután fölkérte az illetőket, hogy ajánlják képviselőiket. Tevely Elek ajánlotta Somssich Pált, Szalay Károly pedig id. Kossuth Lajost. Mind a két nagy név kikiáltásával földet rázó, viharos és szűnni alig akaró éljen hangzott, mindegyik fél magasra emelve lobogóit. […]

E percekben láthattuk már, hogy e napon itt olyan csata küzdetik, milyen alig a hazában, s mind a két fél megfeszíti minden erejét, a zászlóra írt nevet diadalra juttatni.

E szavazás kezdetét vette de. 10 órakor községenkint, éspedig a távol eső községek jöttek elsőben. A székvárosban annyi ember, mennyit 49 óta alig láttunk, mert a szélsőbal nemcsak szavazóit, hanem a községek más polgárait is mind beparancsolta. Ünnepi színben minden, s a házakról egész lobogóerdő lengett. […] Mindkét párt vezérei folytonos izgásban, futkozásban, nehéz cseppeket izzadva, és rendezve községeiket a szavazásra. A szélsőbal utolsó katonáját is összeszedte; ha világtalan, vak volt, vezették; ha ágyban fekvő beteg, támogatták; csak a sírokat hagyta nyugodtan, mert ott már nincs szavazat, s így izgatásra nincs szükség.

A megyeház előtti tér úgy nézett ki, mint a megpiszkált hangyaboly; sürgött-forgott, éljenzett a tömeg, s minden egyes embere lázban azon gondolatra: kié lesz a győzelem? […] A szavazás egész éjen át tartott; az erőfeszítés, a szorgalom határt nem ismert. […]

Az utolsó szavazók (kaposváriak) másnap 10 óra felé szavaztak le, s az elnök következő eredményt hirdetett ki: Somssich Pál mellett szavaztak 949-en, Kossuth Lajos mellett 1350-en; győzött 401 szótöbbséggel.”

A „turini remete” azonban lemondott a kaposvári választókerület mandátumáról…