Amikor még trombitálnia is kellett a tanítónak…

Kaposvár újratelepítése után három évvel, a plébánia megalapításával egy időben, 1715-ben nyílt meg a város első elemi iskolája. Kaposvár újjászületését tehát a kortársak is nyomban összekapcsolták az oktatással.

Az első római katolikus iskola azonban nem volt népes intézmény. Megnyitásának évében mindössze tizenhét háztartást írtak össze a városban, a lakosok száma alig érhette el a százötvenet-kétszázat, ebből pedig az következik, hogy az első időkben a tanulók sem lehettek többen tizenötnél-húsznál.

Az iskola, ahol immár szervezett keretek közt kezdték pallérozni az új nemzedék műveltségét, közvetlenül az első templom mellé, ugyanarra a telekre épült, amelyen később „A haza kis polgárainak” feliratú épület várta a nebulókat. Valószínűleg fából készült, szegényes és szűk volt – az egykorú feljegyzések szerint „eléggé nyomorúságos” –, s már 1736-ban az összeomlás veszélye fenyegette. Az egy tantermes és egytanítós iskola fenntartásáról a helyi lakosok gondoskodtak. Csak a század közepére sikerült – az Esterházy-uradalom támogatásával – olyan iskolát építeni Kaposváron, amelynek tetőzetét már téglafalak tartották; igaz, hogy maga a tető még mindig nádból készült. A nádfedélből kis torony emelkedett ki, s az épületet tornác is díszítette. Abban az évben készült el az iskola, amikor a második templom: 1748-ban.

 

 

Az új iskolaházban talált otthonra az iskolamester, akit ez évtől fogva Császár Péternek hívtak. Korabeli források „példás életű” férfiúnak írják le, aki mind a hitoktatásban, mind a többi tárgy tanításában eleget tett kötelességének. Bár azt is megjegyzik, hogy idősebb korában már kezdett „lemaradni” az oktatómunkában. Három évvel nyugalomba vonulása után, hetvenöt évesen, 1777-ben hunyt el – ugyanebben az évben bocsátották ki a Ratio Educationist, amelynek nyomán később a kaposvári tanodát is „nemzeti iskolává” fejlesztették.

A kaposi ifjúságnak amúgy csak a kisebbik része látogatta rendszeresen a jeles intézményt – az 1770-es évek elején is mindössze ötvenen-hatvan voltak –, a tanítók ennek ellenére joggal panaszkodhattak arra, hogy túlterheltek. Császár Pétert nem csupán jegyzőként és orgonistaként foglalkoztatták, hanem még a város tűzjelző trombitásának feladatkörét is el kellett látnia. A gyerekek sem csak a tanulással voltak elfoglalva, hiszen a tanterem fűtéséhez szükséges fát mindennap darabonként magukkal kellett hozniuk az iskolába…

 
Megosztás: