Az ellenzéki magatartásnak a 18. századba nyúló, az 1850-es években tovább gyarapodó és az 1860-as években újraéledő hagyományai voltak a mindig „kuruc lelkűnek” jellemzett Kapos-parti településen. A vármegye irányítása ugyan a kormánypárt kezében volt, de a falusias mezővárosból előbb lassanként, majd egyre gyorsabban igazi várossá fejlődő megyeszékhely vezető testülete a nemzeti-függetlenségi ellenzék szilárd bástyájának számított az 1870-es évektől kezdve.

„Pedig akkor – idézi fel a kiegyezés utáni időszak hangulatát a kortárs Gruber János – sziszifuszi munka volt ám függetlenségi politikát csinálni, melytől a megye egész értelmisége húzódott. Jól emlékezem, hogy a kaposvári intelligenciából csak öt ügyvéd s egy független birtokos vallotta a függetlenségi elveket.” Ekkortájt még maga Gruber sem mert kirukkolni függetlenségi érzelmeivel. „Hogy is vallhattam volna színt – folytatja a megyeszékhely társasági életének egyik legtapasztaltabb krónikása –, mikor az akkori kaposvári haute-crème [a legelőkelőbb réteg] hangadó hölgyei napraforgó nagyságú nemzeti kokárdákkal ékesítették föl hullámzó honleányi kebleiket. Igaz, hogy ezeken könnyen elfértek a széles jobbpárti jelvények.” (Morzsák a negyvenéves asztalról. Kaposvár, 1913, 203–205. o.) Megjegyezzük, hogy a nemzeti színű választási jelvények akkoriban viselőjük kormánypárti, „jobboldali” elkötelezettségét, míg a zöld színűek negyvennyolcas, nemzeti, azaz „baloldali” meggyőződését szimbolizálták. Mint látható, némileg változott azóta a politikai jelképhasználat és a közbeszéd…

Ezen a városházán lengett az ellenzéki lobogó

A függetlenségi ellenzék tábora – nem utolsósorban Szalay Károly ügyvéd erőfeszítéseinek köszönhetően – lassan, de biztosan növekedni kezdett a kiegyezést követő évek Kaposvárán. A mezőváros ellenzéki meggyőződésű elöljárói 1869. január végén kitűzették a függetlenségiek, a „balpárt” lobogóját a város új székházára. A kuruc lelkű kaposi atyafiak a főszolgabíróval is bátran szembeszálltak: megtagadták tiltó határozatának teljesítését, és elutasították a Deák-pártiak kérését, miszerint az ő pártzászlójuk is kerüljön fel az épületre.

A negyvennyolcasok befolyása az 1869 tavaszán rendezett országgyűlési választásokon már olyan erővel érvényesült, hogy az messze földön figyelmet keltett. Nem csoda, hiszen a kaposvári kerület szavazópolgárai a száműzetésben élő Kossuth Lajost választották meg képviselőjüknek…