A középbirtokos családból származó Roboz István 1826-ban született Kötcsén. A pápai református kollégiumban tanult, ahol iskolatársa volt Petőfi Sándornak és Jókai Mórnak; az íróval évtizedek múltán is ápolta a kapcsolatot. Maga is megpróbálkozott a költészettel. Neki tulajdonítják a Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett címmel 1849-ben megjelent mű szerzőségét, ennél is nagyobb hatást tett azonban azzal, hogy 1866-ban megindította a Somogy című hetilapot, a megye első rendszeresen megjelenő sajtótermékét.

Roboz István fényképe

A szerkesztőről sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy egyszerű, szürke napszámosa az újságíró-társadalomnak. Roboz István markáns egyéniség volt, egyúttal a vidéki magyar értelmiség tipikus képviselője; széles érdeklődésű somogyi polgár, mondhatni „lokálpatrióta világpolgár”. Ellentmondásos személyiség volt tehát, aki a közösség és a közönség gondjait vette vállára hosszú élete során, sok megnyilatkozásából azonban félreérthetetlenül tükröződik a leplezni talán nem is akart én-központúság. (Egyebek mellett rendkívüli módon szerette ünnepeltetni magát.) Lírikus alkat volt, részben vitatható ízlésű, de vitathatatlanul nagy tehetségű újságíró. 1885-ben Roboz kezdeményezte a vidéki magyar hírlapírók és kiadók budapesti kongresszusának összehívását, amely elnökévé is megválasztotta. Aktívan támogatta a Balaton-kultuszt is, a Berzsenyi Társaság pedig az ő vezetésével alakult meg 1904-ben.

Családtagjaival – unokája, Bernáth Aurél festőművész jellemzése szerint – nem bánt kesztyűs kézzel, s politikai szerepvállalása sem volt mentes a fordulatoktól. A szabadságharc idején Noszlopy Gáspár kormánybiztos titkáraként tevékenykedett Kaposváron, ám a Bach-korszakban újra hivatalnoki munkát vállalt, a kiegyezést pedig a Somogy megalapításával is támogatta. Érzelmeiben mégsem távolodott el a 48-as eszméktől – akkor sem, amikor éppen átvette a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, vagy amikor királyi tanácsosi címet kapott. Roboz tisztelte Kossuth Lajost, hódolattal tekintett az uralkodóra, és jól érezte magát a dualista monarchiában. Szerette volna, ha összebékül a két összebékíthetetlen: a volt kormányzó-elnök és a király…

A már életében legendává vált lapszerkesztő 1916. április 11-én hunyt el a megyeszékhelyen. Roboz István élete kétségtelenül sikertörténet volt. Ha hajdani „forradalmárként” és modernnek aligha nevezhető költőként nem is, utóbb buzgó lokálpatriótaként és szorgos művelődésszervezőként valószínűleg el tudta érni, amit akart.