Az épület, ahol a dámák diadalmaskodtak

A Dorottya ház, más néven a Csokonai fogadó Kaposvár egyik legrégibb épülete. Az Esterházy családnak köszönheti létét: ez volt ugyanis a hercegi uradalom központja, a tiszttartói lak. Udvarán több istálló állt, a háznak nagy virág- és konyhakertje volt, sőt terjedelmes angolpark is tartozott hozzá, mely a mai belváros nem jelentéktelen részét magában foglalta. A 18. századi Kaposváron igen tekintélyes épületnek számított a tiszttartó lakhelye, mégis átélt nehéz időket: a jobbágyok támadását 1766-ban csak üggyel-bajjal sikerült elhárítani

Az eredetileg földszintes épületre az 1800-as évek vége felé emeletet húztak. Az L alaprajzú, országosan védett műemlék jelenlegi formájában klasszicizáló késő barokk stílusú. Nyugati (vég-) homlokzata a tér felé néz, déli főhomlokzata a főutcára.

A tiszttartói lakról, a 18. század végén alig néhány ezer lelkes városka egyik legfontosabb épületéről Csokonai Vitéz Mihály is szól Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon című vígeposzában. Csokonai kisugárzása nyilván olyan erős volt (és persze nem akadt más alkalmas épület…), hogy a 19. század elején műkedvelő színielőadásokat is rendeztek a sokat látott falak között.

 

A Dorottya ház

 

Egy ennyire színes múltú, a város központjában álló épület története gyakorta kanyarodik az idegenforgalom felé. Az L. Szabó Tünde tervei alapján helyreállított és 1985. november 19-én megnyílt Dorottya házat is turisztikailag hasznosították: a 35 millió forintos beruházás eredményeképpen itt kapott helyet a huszonegy szobás Csokonai fogadó, meg egy utazási iroda, söröző, tekepálya, játékterem, fazekasműhely, kiállítóterem és ajándékbolt. Részben visszaállították az eredeti belső tereket, de a megváltozott feladatok miatt némileg átalakult az épület eredeti homlokzata. A földszinten azonban most is szép, boltozott terek és folyosók emlékeztetnek a 18. századi állapotokra. Az emeleten egykor lakások voltak, melyeket a tetőtér beépítésével egy időben panzióvá alakítottak.

1987. október 16-án a Dorottya házban ünnepelték meg, hogy elkészült a sétálóutca, és 1989 áprilisában itt írták alá az angliai Bath és Kaposvár testvérvárosi szerződését.

A kaposvári közgyűlés 2014 áprilisában úgy döntött, hogy a város megvásárolja a Csokonai fogadó kihasználatlan épületét, amelyet újra az idegenforgalom szolgálatába állítanak majd.

 
Megosztás: