Noha az osztrák abszolutizmus 1850-ben megtiltotta, hogy muzsikusok és színészek „a nép kedélyeire izgatóan hatni szokott” nemzeti nótákat és táncokat adjanak elő Kaposváron, a teátristák makacsul újra meg újra feltűntek a megyeszékhelyen. A kiegyezés előtti nyáron egyenesen országos hírű művészek keresték fel Kaposvárt a jeles színpadi szerző, színész, rendező és igazgató, a magyar népszínmű műfajának megteremtője: Szigligeti Ede vezetésével.

A Nemzeti Színház művészeiből alakult alkalmi társulat 1866. július 10-én érkezett Kaposvárra. Nagyon szerencsétlen időpontot választottak a vendégszereplésre, hiszen a 44-es gyalogezred számos somogyi katonája is halálát lelte, amikor az osztrák hadsereg – éppen egy héttel azelőtt – döntő vereséget szenvedett a poroszoktól a csehországi Königgrätznél. A nyomott hangulathoz a veszteségekről terjengő hírek mellett a rossz gazdasági helyzet és az általános politikai feszültség is hozzájárult – ráadásul hőség volt. Így esett, hogy a „hazai első színműírónkat s jeles művészeinket megillető díszes fogadtatásról is megfelejtkezénk”. Pedig a Kaposvárra érkezett művészek között volt Prielle Kornélia is, akinek húsz évvel azelőtt a hirtelen ötlettől áthatott Petőfi Sándor megkérte a kezét, s csak azért hiúsult meg a házasság, mert pillanatnyilag nem akadt pap Debrecenben, aki összeeskette volna őket. Petőfi a pár napos romantikus epizód után visszapártolt Szendrey Júliához, Kornélia pedig a következő évben feleségül ment nagy jövő előtt álló pályatársához, Szerdahelyi Kálmánhoz.

Az idős Prielle Kornélia

De térjünk vissza mi is 1866 izzadságos nyarához, mert a jeles társulat első előadására július 11-én került sor Kaposváron. Érdemes beleolvasni a korabeli színikritikába, hiszen manapság aligha írnak le ilyen mondatokat: „Pont fél 8 órakor felgördült a függöny, a színpadra tekintettem, s örültem; körülnéztem, s elszégyelltem magamat, oly kevesen voltunk. […Midőn] Prielle Corneliának bűbájos művészete lelkeinket belehelte, kezdetben elfelejtettünk tapsolni, úgy tettünk, mint az ifjú szerelmes, kinek boldog némasága többet mond, mint a kitanult udvaroncnak léghajtó bókjai […].” (Somogy, 1866. július 17.) Vasárnap, július 15-én léptek fel utoljára a városban Szigligetiék. Kaposvár igazán színpártoló, most mégis lehangolt fiatalsága búcsúestélyt rendezett a tiszteletükre.

Prielle Kornélia nem neheztelt meg a kaposiakra, hiszen 1875-ben és 1876-ban is meglátogatta a somogyi székvárost.