A főtéri katolikus templom építésére kiírt tervpályázatot – tíz vetélytársával szemben – a nagykanizsai születésű budapesti építész, Tandor Ottó (1852–1913) nyerte el. (Tandor egyébként az Országház tervezésében és építésében is jelentős szerepet vállalt…) A kivitelezéssel szintén egy nagykanizsai céget bíztak meg; „Hirsch és Bachrach” persze azért tudott vonzóan alacsony árajánlatot tenni, mert ugyanebben az időben ők építették Kaposváron a közös hadsereg kaszárnyáját, a Baross laktanyát is.

Ilyennek látszott a nagytemplom a század eleji Erzsébet útról

A kicsi és már rozoga régi templom bontását 1885 márciusában kezdték el, s amint lehetett, az új istenháza építéséhez is hozzáfogtak. Geizler Mór építész vezetésével még abban az évben befejezték a munkálatok legnagyobb részét, ami a kaposvári mesterek szorgalmán is múlott, hiszen állandóan negyven-ötven kőműves dolgozott az építkezésen. Meg persze nagyon jó időjárás is kellett hozzá… Az építkezés idején egyébként a közeli zárdában mutatták be a szentmiséket: hétköznapokon a zárda kápolnájában, vasár- és ünnepnapokon pedig a zárda udvarán, egy sátorban.

A kanizsai vállalkozók a korábbi egyhajós templom helyébe mellékhajókkal, oldalkápolnával és sekrestyével bővített neoromán stílusú templomot építettek. A tetőszerkezet és a támpillérek mozgalmas külsőt kölcsönöztek a 45,5 méter hosszú és 22 méter széles épületnek, amely mellett – Lencz Sándor építőmester munkájával – az emeletes plébánialak is elkészült.

1886 nyarán végeztek a még hiányzó külső és belső munkákkal, és bevakolták a tornyot. A berendezési tárgyakat szintén helybeli iparosok készítették. Amilyen találékonyságról tett bizonyságot Ujváry Ferenc plébános a szükséges pénz összegyűjtése során, olyan ötletesek voltak a mesteremberek is a hátralevő szakmunkáknál: Adelmann Károly kaposvári asztalos például régi, favázas pincék anyagából készítette el a templomajtókat…

„Száza a nép gyermekeinek, szédítő magasságban, a torony meredek csúcsán, gyenge állványokon működött közre az Úr házának emelésén; rettegve nézték ezeren, midőn a kereszt, hitünk e magasztos jelvénye, diadalmasan foglalta el minden felett uralkodó helyét; és nem történt egy baleset sem. Nem fűződik emléke a gyásznak az új szentélyhez, csak hála a Mindenható iránt, és tiszta öröm, az érzés, mellyel az igaz katolikus megülheti a felszentelés ünnepét.” (Somogy, 1886. szeptember 7.) Most már valóban csak a templomszentelés volt hátra.