1875 júniusában a Kaposvár és Zselickislak közti erdő szélétől mintegy húszölnyire (a mai Gyertyános-völgy környékén) az eső által kimosott „mesés nagyságú” csontokra bukkant Leszl József kislaki erdőmester, aki a leletről nyomban értesítette Máday Jánost, a kaposvári állami gimnázium tanárát. A mennyiség-, természet- és vegytant oktató Mádayt 1870-ben Sárospatakról helyezték át Kaposvárra, ő vezette a gimnáziumban felállított „időjárási észleldét”, és sokoldalúságára jellemző, hogy még indigót is gyártott a saját maga által kidolgozott eljárás szerint.

Talán ilyen lehetett

A tanárt a kislaki csontok sem hagyták hidegen: „Ezen újság hallatára azonnal múzeumunkra gondoltam, és ajánlatot tettem, miszerint ha Leszl úr beleegyezik, a gymnasiumi múzeum számára kiásatom.” Mivel önálló múzeum akkor még nem volt Kaposváron, s a gimnázium számított a város legjelentősebb kulturális intézményének, a tanár joggal vélte úgy, hogy a lelet a középiskola régiségtárában lesz a legjobb helyen.

Mivel az erdőmester készségesen biztosította az ásatás feltételeit, másnap, június 18-án a tanár már kora reggel megjelent a helyszínen – egy Nyúl nevű földműves birtokán – két napszámos és Pallisch Károly erdőfelügyelő társaságában. Hamarosan Leszl úr, valamint a simonfai jegyző és a kislaki bíró is csatlakozott hozzájuk. Az ily módon hivatalos jelleget öltött régészeti feltárás „a legnagyobb buzgalommal és óvatossággal” kezdődött meg, s a roppant csontmaradványok mintegy kétórai ásás után napvilágra is kerültek.

Az első pillantásra épnek látszó bordákat, csigolyákat és koponyadarabokat azonban igencsak megviselte az idő, a tanár véleménye szerint azért, mert „némely részek két-, mások egylábnyi mélységben feküdtek, tehát a lég és a víz romboló hatásának igen ki voltak téve”. Délben kifáradva és megizzadva hagyták abba a munkát, de Máday Jánosnak így is sikerült megmenteni és a gimnázium múzeumában elhelyezni a csontok jelentős részét.

„Rendkívüli a hatás – írta a tudós tanár a helyi lapban –, melyet az ember érez, midőn oly óriási állat több ezer éves sírját nyitja fel, mely akkor élt a földön, midőn az Isten az embert még nem is teremté! Az ember ilyenkor megfeledkezik a mostani parányi lényekről, a mai kóros politikai és társadalmi viszonyokról, még a választásokról is, s képzeletében feltárul az ősvilág nagyszerű panorámája […].” (Somogy, 1875. július 6.) Érthető a tanár melankóliája, hiszen tizenhárom nappal az ásatás után, július 1-jén országgyűlési képviselő-választásokat rendeztek Somogy vármegyében. Jöttek a politikusok, jöttek a kortesek. A mamut – bármekkora volt is – most háttérbe szorult.