Az első kaposvári március 15-i rendezvényeken a korabeli laptudósítások szerint Kossuth Lajos neve hangzott el a legtöbbször. Akkoriban szokás volt az is, hogy az ünneplők táviratot küldjenek a volt kormányzó-elnöknek. 1882-ben például a következőt sürgönyözték Olaszországba a megyeszékhelyről: „Kossuth Lajos úrnak, Turin. Kaposvár város függetlenségi elveket valló polgárai márczius 15-ének ünneplésére tartott összejövetelükből Önt, mint a függetlenség megteremtőjét, forró szívvel üdvözlik.” (Népjog, 1882. március 17.)

A dualizmus évtizedeiben augusztus 25-ét, Lajos-napot mindig társas összejövetelekkel, vendéglői bankettekkel köszöntötték a negyvennyolcas érzelmű kaposváriak. Eleinte folyvást ellenzéki vezetői voltak a városnak, ezért az ünnepségeken rendszerint a polgármester mondott beszédet. A helybeli értelmiségiek mellett elsősorban az iparosok és a vasúti munkások tartották szívügyüknek a Lajos-napi megemlékezéseket.

Itt lakott Torinóban Kossuth

Kossuth szeptemberi születésnapját szintúgy megünnepelték a megyeszékhelyen. Amikor (1877. szeptember 20-án) a Kaposvári Népkör az orosz–török háborúban aratott török győzelmek hírére díszkivilágítást és fáklyásmenetet rendezett, a felvonulók – Klapka György mellett – a hetvenöt éves torinói száműzöttet is éltették.

A kaposvári Kossuth-ünnepségek sorából kiemelkedett az, amelyet 1882. szeptember 16-án este, három nappal a „turini remete” nyolcvanadik születésnapja előtt rendeztek. Bár négy sorban álltak az asztalok a Preiszner-kávéházban, annyi volt a vendég, hogy még állóhely sem jutott mindenkinek. Sokan kiszorultak az udvarra, sőt az utcára, s a nyitott ablakok mellől hallgatták a beszédeket. „Ezek sorát Szabó Kálmán polgármester nyitotta meg, megkapó szónoki hévvel és gyönyörű kerekdedséggel előadott tósztjában rövid visszapillantást vetve Kossuth életére, és kívánván, hogy a nagy hazafit, ki megérte életének nyolcvanadik évét, az ég az emberi életkor legszélső határáig éltesse. A polgármester beszédét élénk és lelkes háromszoros éljenzés követte, s a zenekar rázendíté a »Kossuth Lajos azt üzente« dalt.” (Világosság, 1882. szeptember 24.) A pártkülönbség nélkül rendezett ünnepély résztvevői persze most is távsürgönyben köszöntötték Kossuth Lajost. A távirat ezzel a – politikai szempontból – nem problémátlan fordulattal fejeződött be: „A viszontlátásra”.