Jön Jellasics!

1848. június 13-án Kaposvárra érkezett Csány László kormánybiztos, aki a megyei közigazgatási bizottmány rendkívüli ülésén a hazát fenyegető veszedelemről és a fegyveres erő célszerű felhasználásáról beszélt: elmondta, hogy a nemzetőrségnek a Drávához kell vonulnia. A somogyi nemzetőrök – köztük a kaposváriak – hamarosan el is foglalták állomáshelyüket a déli határfolyó mentén. A drávai védővonal somogyi szakaszának központja Babócsa volt.

 

Jellasics serege a Drávánál

 

Jellasics seregét azonban a magyarok hadi készülődése nemigen zavarta: szeptember 11-én a horvát bán hadai könnyedén átkeltek a Dráván, a nemzetőrség nem tanúsított komoly ellenállást. Mikor elterjedt Jellasics betörésének híre, s kiderült, hogy a nemzetőrök Kaposvár felé menekülnek, számos birtokos haladéktalanul elhagyta a megyeszékhelyt. A bán közeledtével a megyebizottmány is elköltözött Kaposvárról; Nagyberkibe vonult, s szeptember 23-án már Szentbalázson ülésezett. (Csaknem fél évszázaddal azelőtt, az újonclázadás idején fordult elő utoljára, hogy katonai erő fenyegette a megye székvárosát.)

1848. szeptember 22-én reggel Jellasics seregének egyik alakulata (335 lovas és mintegy 700 gyalogos) Karl Ritter von Hartlieb altábornagy vezetésével harc nélkül szállta meg Kaposvárt. Az idegen csapatok feldúlták a nagytemplomot és a megyeházát – magukhoz vették a nemzetőrség ott felejtett dárdáit is –, majd helyőrség hátrahagyása nélkül, „hangos lövöldözések közepette” Toponár felé elvonultak. Kaposvár első császári megszállása tehát átmenetinek bizonyult, s az ijedségen túl nagyobb károkat nem okozott. Az év végén már olyannyira bátorságra kaptak a pákozdi győzelem hírén fellelkesült kaposváriak, hogy még a főtéri templom kilencmázsás nagyharangját is felajánlották a haza oltárára – ágyúöntés végett. A forradalomhoz csatlakozó „rebellis” kaposváriak szeptemberi megrendszabályozása ezek szerint nem bizonyult eredményesnek.

1849 elején azonban bevonultak az új császár, Ferenc József csapatai, sokkal megfontoltabban és szervezettebben, mint azt a bán seregei tették 1848 őszén. S ezúttal hosszabb időre is kívántak berendezkedni…

 
Megosztás: