Gól!

A labdarúgás az 1890-es években kezdett tért hódítani a kaposvári főgimnázium ifjúságának körében. Eleinte persze nem szabályos körülmények között gyakoroltak: a kirándulások vagy a délutáni összejövetelek alkalmával kettéosztottak egy-egy osztályt, s máris megkezdődött a „labdázás”.

Az első hivatalos kaposvári labdarúgó-mérkőzésen, amelyre valószínűleg 1903. április 25-én került sor, szintén főszerepet játszott a középiskola; ekkor ugyanis a Kaposvári Atlétikai Club csapata a gimnazisták együttesével küzdött meg az új iskolaépület udvarán. A barátságos mérkőzést az atléták kezdték jobban, akik húsz percen át keményen szorongatták a diákok kapuját. Egy szöglet után mégis a gimnazisták értek el találatot, amelyet az első félidőben még eggyel megfejeltek. A második játékrészben a fiatalok már nem engedték ki a kezükből a játék irányítását, s négyszer zörgették meg az ellenfél hálóját. „A diákok dicséretre méltó nyugodtsággal s meglepő labdatechnikával viszik a hátvédek által szépen előadott labdát, a fedezetek híven követik a csatárokat – ezek pedig gyönyörű adogatással közelítik meg az ellenséges kaput. Közülük nem egyre még szép jövő vár a football sport terén. Az athleták csapatán nagyon meglátszott a gyakorlat hiánya.” (Somogyi Újság, 1903. április 28.)

 

Ádámy Gyula

 

A gimnazisták tehát 6 : 0 arányban győztek, de a május 2-án rendezett visszavágót 2 : 1-re már a KAC nyerte. „A szépnem különös érdeklődéssel kíséri a férfias sportot – írta az előbb idézett lap a második mérkőzésről –, most is feltűnő nagy számban nézték végig a sötét estébe benyúló versenyt. […] A diákok összjátékát már a múlt héten megdicsértük, csak jobb szélső csatárjukat kell leszoktatni önző játékáról. […] Az egész csapat összjátéka bámulatos, technikájuk előrehaladott, lövéseik veszedelmesek, bátran és keményen játszanak.” (Somogyi Újság, 1903. május 5.) Kissé furcsa ugyan, hogy a tudósító ezúttal a vesztes együttest dicséri, de egy másik hetilap magyarázattal szolgál, mivel szerinte „mindkét alkalommal a gymnasisták győztek” (Somogy, 1903. május 3.). Az eredmény dolgában több mint egy évszázad múltán persze már nem lehet igazságot tenni. Annyi azonban bizonyos, hogy a diákok ellenfele, a KAC együttese nemsokára az FTC-t is két vállra fektette Kaposváron…

A diákok edzője, Ádámy Gyula 1895-től 1904-ig volt a kaposvári középiskola tornatanára. A Fogaras vármegyéből származó pedagógust, aki a vívómesteri képesítést is megszerezte, buzgó, pontos és lelkiismeretes tanerőnek tartották. Ádámy tanár úr előzékenységével és rokonszenves modorával mind a tantestületben, mind a társadalomban jól tudott érvényesülni.

 
Megosztás: