A soknemzetiségű nyugati hadsereg elszántsága és lendülete nyilvánvalóan nagy szerepet játszott abban, hogy Kapos vára felszabadult a török uralom alól. A Szent Liga katonáinak rohama azonban biztosan nem lett volna olyan eredményes, ha kisebb tehetségű parancsnok irányítja őket.

Badeni Lajos (1655–1707) a kor egyik legrátermettebb hadvezére volt – amúgy Savoyai Jenő tábornagy unokafivére –, aki a Habsburgok szolgálatában nagy kedvvel és sikerrel hadakozott mind a törökök, mind – a nyugati fronton – a franciák ellen. (Ebben az sem befolyásolta, hogy Párizsban született, és keresztapja nem volt más, mint XIV. Lajos, a Napkirály.)

Badeni Lajos

Badeni Lajos már tizenkilenc évesen belépett a császári hadseregbe, és szinte az egész életét háborúskodással töltötte. Vezető szerepet játszott a törökök Magyarországról való kiűzésében. Oly sok csatában aprította a szultán katonáit, hogy megkapta „a török Lajos” melléknevet. Igazán nem volt gyáva ember: a harcmezőn messziről is jól látszott vörös tábornoki kabátja, ami ugyan lelkesítette a saját embereit, de nem könnyítette meg, hogy a parancsnok túlélje az ütközetet. A kaposvári vár felszabadításakor egy török tüzér például olyan ihletetten célzott, hogy az ágyúgolyó megölte a lovat, amelyen a császári tábornok ült… A rettenthetetlen Badeni Lajost egyébként éppen egy hónappal kaposi győzelmét követően nevezték ki Feldmarschallá, azaz tábornaggyá.

Legnagyobb győzelmét öt évvel azután aratta, hogy „lóhalálában” felszabadította Kaposújvárt, 1691 késő nyarán ugyanis a Duna és a Tisza összefolyásánál vívott szalánkeméni csatában felmorzsolta a török nagyvezír túlerőben levő seregét. Ekkor már a keleti hadszíntér főparancsnoka volt, de Szalánkemén után a legmagasabb katonai rangot is megkapta: a császár az uralkodót helyettesítő fővezérré nevezte ki. A spanyol király pedig a törökellenes harcokban nyújtott teljesítményéért az Aranygyapjas renddel tüntette ki.

A német őrgróf a török fegyverektől rendre megmenekült, a spanyol örökösödési háborúban mégis utolérte a végzet. Az a sebesülés okozta a halálát – bár két és fél évig még élt ezután –, amelyet az 1704-es höchstädti csatában szerzett.