A gróf Széchényi Ferenc főispán beiktatását kísérő többnapos kaposvári ünnepségeknek Csokonai Vitéz Mihály mellett még egy neves irodalmár látogatója volt: Pálóczi Horváth Ádám költő és polihisztor. Ő is ekkor (1798. július 5-én) írta meg Kaposváron „Még azt mondják: nem illik a tánc a magyarnak!” kezdetű, általánosan ismertté vált táncnótaszövegét.
Horváth Ádám emléktáblája Zalaegerszegen
Horváth Ádám (1760–1820) a Pálóczi előnevet nem használta, az csak halálakor, a gyászhírt közlő újságokban került a neve elé. Horváth Ádám sokoldalú irodalmi tevékenységet fejtett ki, emellett történeti, nyelvészeti, filozófiai és természettudományi tárgyú műveket, értekezéseket írt, csillagászattal és lélektannal foglalkozott, a magyar népköltészet egyik első tudatos gyűjtője volt. Politikai röpiratokat adott ki, szorgalmazta a nemesi előjogok megnyirbálását, felvetette a női egyenjogúság kérdését. 1787-ben bérbe vette a kiterjedt szántódi birtokot, 1797-ben pedig Nagybajomba költözött. Amikor a Kaposvárt is fenyegető inszurgens lázadók 1800 novemberében megrohanták Nagybajomot, az ő házát is szétrombolták. 1790-től országgyűlési követ volt, ekkortájt már széles körben ismert, népszerű költő. Éveken át levelezett Kazinczy Ferenccel, aki 1789-ben meglátogatta őt Szántódon; Csokonai pedig, akit barátjává fogadott, 1798-ban kereste fel Nagybajomban.
Horváth Ádám mint alkalmi poéta is híressé vált: gúnyolta a fonákságokat, ellenzéki, kurucos magatartásával, az anyanyelv és a magyar irodalom ügyének képviseletével számos hívet szerzett magának. Sokszor megénekelte a Balatont, amelyet ő nevezett először „magyar tengernek”. Legmaradandóbb munkája 1813-ból az Ó és új mintegy ötödfélszáz énekek című kéziratos gyűjtemény.
A korra jellemző módon az egész megyét megmozgató politikai-közigazgatási rendezvények az irodalmárok bemutatkozására is alkalmat kínáltak. Nem csupán Csokonai Vitéz Mihály és barátja, Horváth Ádám esetében történt ez így, hanem Berzsenyi Dániellel is egy vármegyei nagygyűlésen ismerkedett meg a somogyi közvélemény.