Lerakták az új versenyuszoda alapkövét

– Mint a Németh István Program valamennyi fejlesztése, úgy a 10 pályás versenyuszoda is azért valósul meg, hogy a kaposváriak jobban éljenek – emelte ki a csütörtök délelőtti alapkőletételen Szita Károly. A cél az, hogy a felnövekvő generációk olyan létesítményekben mozoghassanak, amelyek hozzásegíthetik őket egészségük minél hosszabb ideig való megőrzéséhez. Gyermekeink egészsége a legfontosabb, nekik kell megteremteni a sportolás lehetőségét. Örömmel támogatjuk ezért az utánpótlás-nevelést is – tette hozzá Kaposvár polgármestere.

– Nemzeti sportvárosként feltett szándékunk az is, hogy olyan országos-, kontinens- és világversenyeknek is helyet adjunk, amelyek révén Kaposvár előrébb léphet a sportturizmus területén is. A város eddig is folyamatosan bővítette a vizes sportok lehetőségét, a kaposvári fürdő újjáépítése és bővítése országos jelentőséggel bírt. Az önkormányzat tavaly részben önerőből, részben TAO pályázati forrásból befedte az 50 méteres medencét és annak lelátóját, amely 50,2 millió forintba került – mondta el a polgármester.

– Kaposváron az úszósportnak, illetve a vízilabdának több mint 100 éves hagyománya van. Gondoljunk csak olimpiai bajnok úszónkra, Csik Ferencre. De rajta kívül is voltak és vannak kiváló úszóink, vízilabdázóink, szinkronúszóink is. Nekik, unokáinknak, gyermekeinknek épül az új, 50 méteres, 10 pályás versenyuszoda, mintegy 6 milliárd forintból – jegyezte meg Szita Károly.

Az alapkőletételen részt vett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, aki kiemelte: Kaposváron kiemelkedő sportélet van, egy ilyen beruházás pedig kiváló lehetőségeket teremt a fiatalok számára, hogy sikeres sportolók lehessenek, hiszen minden infrastrukturális körülmény adott lesz ehhez. A rendezvényen részt vett Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki újfent megerősítette korábbi ígéretét, mely szerint, ha elkészül a versenyuszoda, akkor Kaposváron rendezik majd meg az országos úszóbajnokságot.

 
Megosztás: