Dr. Kerekesné Pytel Anna lett Kaposvár új díszpolgára

A díszpolgári cím mellett a Pro Urbe Kaposvár, a Kaposvár Szolgálatáért és az Év Sportolója kitüntetéseket is átadták. Ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt az idei évben rendhagyó módon nem a Csiky Gergely Színházban, a városnapi ünnepségen adták át az elismerésket. Szita Károly polgármester minden díjazottat külön köszöntött, a kaposváriaknak pedig videós formában üzent.

Szita Károly polgármester ünnepi beszédének kivonata Kaposvár ünnepnapján:

Városunk ünnepnapját idén az otthonainkban ünnepeljük. Külön-külön, de mégis együtt, mert összeköt bennünket a közös otthonunk, Kaposvár. A város, ahol élünk, ahol családot alapítunk és gyermeket nevelünk, ahol barátok vesznek körbe bennünket, ahol szüleink adják a követendő példát, s ahol legjobb tudásunk szerint igyekszünk helytállni nap mint nap.

Január 23-a van, és ünneplünk. Ünneplünk annak ellenére, vagy éppen azzal együtt is, hogy rendkívüli időket élünk. A járvány miatt megingott a biztonságunk, és okunk lett mindennél jobban félteni a szeretteinket. A bajban megtanultunk igazán figyelni a másikra, és ismét bebizonyosodott: az életnél soha semmi nem lehet fontosabb.

A fárasztó küzdelem után jó volna újra találkozni, szabadon, korlátok nélkül élvezni egymás társaságát. És jó volna élvezni a munkánk gyümölcsét is, mert Kaposvárt e nehéz körülmények között is közös erővel fejlesztettük és szépítettük.

Városunk ünnepnapján köszönetet mondok valamennyi kaposvári polgártársamnak! Köszönöm a fegyelmezettséget, a segítő szándékot és tettet. Köszönetet mondok a türelemért és az odafigyelésért. Okkal bízhatunk abban, hogy már közel a megoldás, s hamarosan visszatérhetünk ahhoz az életünkhöz, amit folytatni érdemes.

Isten éltesse Kaposvár minden polgárát!

A videó megtekinthető a polgármester Facebook-oldalán!

 

Díjazottak:

Dr. Kerekesné Pytel Anna karnagy – díszpolgár

Dalmandon született 1946-ban. Dombóváron tette le a gimnáziumi érettségit, a Kaposvári Tanítóképzőn és a Pécsi Tanárképzőn szerzett diplomát. Később az Eötvös Loránd Tudományegyetem karvezetés szakát is elvégezte. Egész gyermekkorát átszőtték a népdalok, de zenei tehetségére felsőfokú tanulmányai során derült fény igazán.

1965-ben költözött Kaposvárra. Három év múlva a kaposmérői iskolában kezdett tanítani, 1969-ben lett a megyeszékhely Tóth Lajos – későbbi nevén: Kodály Zoltán Ének-zenei – Általános Iskolájának pedagógusa. Ez évtől 1997-ig a Kicsinyek Kórusát, attól fogva a felső tagozat kórusát vezette az iskolában, ahol igazgatóhelyettes és 2001-től művészeti vezető volt. Mindemellett megyei szaktanácsadóként is dolgozott.

A Kicsinyek Kórusa Arany minősítéssel, Év Kórusa címmel gazdagította az iskola hírnevét. Az ezredforduló után az iskola Nagykórusát rendszeresen meghívták hazai és nemzetközi kórusversenyekre. A Zenei Tagozatos Kórusok Országos Fesztiválján első díjat, 2000-ben Belgiumban első helyezést, 2002 nyarán Olaszországban felnőtt kategóriában második helyezést értek el, egy év múlva Svájcban különdíjat kaptak, míg az országos megmérettetésen elnyerték az Aranydiplomát és az Év Kórusa minősítést.

A tapasztalt zenepedagógus régóta azon fáradozik, hogy megszerettesse a gyerekekkel az éneklést. Úgy véli, hogy azok a lányok és fiúk, akik megfelelő zenei töltést kaptak, gazdagabb személyiséggé válnak, és az élet minden nehézségével szemben alkalmazkodóbbak lesznek.

Az elmúlt évtizedek során számos kórus művészeti tevékenységét segítette tagként is, vezetőként is. 1965-től 1995-ig énekelt a Vikár Béla vegyes karban, ahol szólamvezető volt. 1965 óta tagja, majd másodkarnagya a Szent Imre-templom kórusának, 1994-től karnagyként irányítja a Kaposvári Zenekedvelők Kórusát, 2008-tól a Református Kórust is, és segíti a népdalkórusokat. A minősítéseken mindig a legmagasabb díjakat kapta kórusaival. A legkisebbekkel ugyanúgy megtalálta a „hangot”, mint a felnőttekből álló énekkarokkal. Ahogyan megfogalmazta: „A gyerekek kristálytiszta és ártatlan hangjánál nincs varázslatosabb egy kórusvezető számára, a felnőttek képzettebb hangja, rutinosabb fellépése viszont magabiztosságot ad egy karnagynak. Csodás érzés megélni, milyen lelkesedéssel és alázattal képes egy felnőttkar előadni egy-egy művet.”

Ellátta Somogyban a Kórusok Országos Tanácsa titkári teendőit, s munkát vállalt a KÓTA országos szervezetének ifjúsági bizottságában. A zenekarok és zenészek külföldi tapasztalatszerzésének elősegítését, a fiatal tehetségek támogatását és alapfokú művészetoktatási intézmény létrehozását célul kitűző kaposvári Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány az ő elnökletével alakult meg 1992-ben. 1990-től 1994-ig dolgozott a városi önkormányzat oktatási, tudományos és kulturális bizottságában; nevéhez fűződik az öt kiemelt művészeti együttes támogatásának kidolgozása. Úgy látja, hogy a zene a közösségépítésnek is fontos eszköze, mert akik szeretnek énekelni, sokkal jobban összetartanak.

Jelenleg is tanít a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskolában, és egyik vezetője a Pálóczi Horváth Ádám nevét viselő nagybajomi református művészeti iskolának. A hazai és nemzetközi kórusmozgalom elismert személyiségeként évtizedek óta részt vesz a kaposvári kórustalálkozók, fesztiválok, műhelymunkák és nem utolsósorban a külföldi utak szervezésében, emellett pályázatok írásával segíti a költségek előteremtését. Elsőként szervezte meg 1996-ban az Európa Cantat Nemzetközi Kórusfesztivált, 1986 óta szervezi a Kicsinyek Kórusainak Országos fesztiválját.

Könyveket ír és szerkeszt. A kaposvári elemi iskolák történetéről szóló munkáját országos első díjjal jutalmazták, s közreműködött a Kodály-iskola múltját és jelenét bemutató kötetek összeállításában. A Vikár kórusról írt könyve 1976-ban jelent meg.

Vitalitása, jókedve és hihetetlen energiája részben abból a hitvallásából táplálkozik, hogy „éljünk tevékenyen, és dolgozzunk sokat”, részben pedig sportos életmódjából.

Fiatalkorában kiváló tornász volt, és ma is azt tartja: a mozgékonyság, a lendület, a dinamika a zenében éppúgy megvan, mint a sportban. A testnevelés és a muzsika fizikailag és szellemileg is fejleszti, kitartásra, rendszerességre neveli az embert, és elősegíti, hogy harmonikus életet éljen.

A karnagy és zenetanár számos kitüntetés birtokosa. 1990-ben megkapta a Kiváló Pedagógus, 1993-ban a Kaposvár Város Szolgálatáért elismerést, 1996-ban az Arany Katedra díjat. 2005-ben elnyerte a KÓTA-életműdíjat, két alkalommal az Artisjus-díjat, 2008-ban a Kaposvár Városért kitüntetést, 2012-ben a Somogy Megyei Prima díj közönségdíját. 2017-ben átvehette a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést.

Lányai az orvosi, illetve a pedagógusi pályát választották.

„Ani néni” ének nélkül el sem tudja képzelni az életét; boldogsággal tölti el, hogy mindig azt tehette, amit a legjobban szeret: hirdette a zenét.

Kiemelkedő, példaértékű, több évtizedes művészeti és pedagógusi tevékenységéért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntetést adományozta dr. Kerekesné Pytel Anna karnagy számára.

 

Prof. Dr. Csapó János vegyész, kutató, egyetemi tanár – Pro Urbe Kaposvár

1950-ben született Szennában. A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen vegyészként, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán állattenyésztési üzemmérnökként szerzett diplomát. A gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1980-ban avatták doktorrá. 1984-ben a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, 1995-ben a megye ötödik nagydoktora lett. 1974 és 2013 között a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán, illetve a Kaposvári Egyetemen dolgozott. 1985-ben már tudományos főmunkatárs, 1992-től docens, 1996-tól egyetemi tanár, majd két ciklusban a kar tudományos dékánhelyettese. 1998-tól a Kémiai Intézet igazgatója, valamint a Biokémiai és Élelmiszer-kémiai tanszék vezetője. 2006-tól az újjászervezett Kémiai–Biokémiai tanszék vezetője. 2002-től oktat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, ahol 2005-ben teljes jogú egyetemi tanár lett, illetve az Élelmiszer-tudományi tanszék alapító tanszékvezetője. 2003-tól egyetemi tanár a Debreceni Egyetemen. Több mint ezer publikációt jegyez, számos tankönyvet, főiskolai és egyetemi jegyzetet írt. 1997-től az Acta Agraria Kaposváriensis alapító főszerkesztője. 1985 óta titkára, 1995-től 2000-ig elnöke volt a Somogyi Tudósklubnak. 1992-től 2014-ig volt elnöke a Tudományos Életért Közalapítványnak, 2000-től pedig a Somogy Labdarúgó Játékvezetőiért Alapítványnak. 1979-től csaknem két évtizeden át labdarúgó-játékvezetőként is tevékenykedett. 1997-ben elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat, 2005-ben nemzetközi színvonalú oktatói-kutatói munkájáért a Szent-Györgyi Albert-díjat, 2006-ban pedig a Charles Simonyi kutatói ösztöndíjat. 2007-ben az elsők között kapta meg a Somogy Megyei Prima díjat, 2012-ben a Kaposvár Városért kitüntetés birtokosa lett.

Több évtizedes, magas színvonalú tudományos és oktatómunkájáért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozta dr. Csapó János professzornak.

 

Dr. Csillag Gusztáv ügyvéd – Pro Urbe Kaposvár

Többgenerációs kaposvári családból származik, mégis Zalaegerszegen született 1948-ban. 1953 óta él Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. Vegyésznek készült, jogász édesapja tanácsát megfogadva mégis a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult tovább, ahol 1973-ban szerzett diplomát. 1975-ben ügyvédi jogtanácsosi szakvizsgát tett. 1976-tól a Kaposvári 1. Számú Ügyvédi Munkaközösség tagjaként dolgozott, 1991 óta egyéni ügyvéd. 2004 és 2015 között a Csillag Ügyvédi Irodában végezte munkáját.

A kaposvári önkormányzat megalakulásától 2006-ig a jogi, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság külső tagjaként vett részt a városi közgyűlés munkájának előkészítésében. Alapítása óta felügyelőbizottsági tagja a Magyar Katolikus Rádiónak, jogászi tudását egyebek közt a Kaposvári Egyházmegye, a megyei területfejlesztési tanács és a Csiky Gergely Színház is igénybe vette.

Színvonalas ügyvédi tevékenysége mellett nagy hatású közösségépítő munkát végez. 1994 óta elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportjának, amit értékközvetítő munkának tart. Vezeti és lelkesíti a tagokat, az általa szervezett színvonalas rendezvényekkel is jelentős szerepet játszva a város közéletében. A Somogyért Egyesület és a Somssich–Táncsics Baráti Kör, valamint a Rippl-Rónai Ödön Művészeti Közalapítvány munkájában szintén szerepet vállalt.

1985-ben Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült, 2002-ben elnyerte a Somogy Polgáraiért elismerést, 2004-ben pedig Kaposvár Város Szolgálatáért díjjal köszönte meg tevékenységét a városi közgyűlés. 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetést.

Az igazságszolgáltatásban és a helyi közéletben végzett több évtizedes, példaértékű munkájáért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozta dr. Csillag Gusztáv ügyvédnek.

 

Lőrincz Sándor író, újságíró – Pro Urbe Kaposvár

1965-ben született Kaposváron. A Táncsics-gimnáziumban érettségizett, s 1986-ban szerzett tanítói oklevelet a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán. 1989-ig népművelőként dolgozott. 1990 és 2000 között a Somogyi Hírlap újságírója, 1995-től rovatvezetője volt, 2017 óta ismét megjelennek írásai a megyei napilapban, de az Új Ember katolikus hetilap Mértékadó mellékletében, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Jel című lapjában és a Somogy folyóiratban is publikál. 2001-től a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal főtanácsosa, 2008-tól a Humánszolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettese, 2013-tól a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltsége társadalmi kapcsolatokért felelős referense.

Somogy és a megyeszékhely alázatos krónikása. Az elmúlt évtizedekben kitartó munkával jelentette meg kaposvári, somogyi, országos, nemzetközi hírű személyiségekről szóló, keresztény szellemiséget tükröző köteteit. Huszonhét könyv szerzője. Rendszeresen közreműködik a helyi értékeket felmutató rendezvényeken, könyvbemutatókon, kiállításmegnyitókon. Több nívós filmet készített Kaposvárról és Somogyról, a Spiritus című egyházmegyei lap és a Szent Imre Híradó főszerkesztője, számos somogyi kiadvány szerkesztője. A Somogy Megyei Kormányhivatal galériavezetője. Tagja a Kaposvári Püspökség kommunikációs bizottságának, vezetőségi tagja a Somogy Megyei Honismereti Egyesületnek. Munkáját 2003-ban a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének sajtódíjával, 2009-ben Somogy Polgáraiért díjjal ismerték el, 2012-ben pedig Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetésben részesült. 2016-ban megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatát, 2017-ben Bertha Bulcsu-emlékdíjjal, 2018-ban „A Kaposvári Egyházmegye Szolgálatáért” emlékplakettel jutalmazták.

A helyi kulturális életben végzett magas színvonalú munkájáért, kiemelkedő publicisztikai tevékenységéért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozta Lőrincz Sándor írónak, újságírónak.

 

Kaposi Mór Oktató Kórház – Pro Urbe Kaposvár

A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház a megye és Kaposvár meghatározó egészségügyi intézménye, az egyik legnagyobb közintézmény. Öt telephelyen, több száz szervezeti egységben végzi közel félmillió honfitársunk gyógyító ellátásának közel teljes spektrumát, a diagnosztikától az aktív ellátáson át a rehabilitációig, 2500 munkatárssal. Másik fő tevékenysége a magas szinten végzett megelőző ellátás.

A kaposvári kórházat 1846-ban alapították: működése kezdettől fogva szorosan összefonódott az otthonául szolgáló város sorsával. A XX. század fordulójára a térség meghatározó egészségügyi intézménye lett, kiemelkedő egyéniségek sorát adva az orvos- és várostörténetnek.

Kiemelt profiljai az ötven klinikai szakterület közül az onkológia, hematológia, kardio- és cerebrovaszkuláris ellátás, neurológia és neurorehabilitáció, gasztroenterológia, onkológiai sebészet, baleseti sebészet, ortopédia, sürgősségi ellátás, képalkotó diagnosztika, egészségmegőrzés- és fejlesztés.

A Dr. Baka József Központ Magyarország egyik meghatározó képalkotó diagnosztikai és sugárterápiás központja, egyben innovatív, nemzetközi szintű oktató- és kutatóműhely.

A kórház a város stratégiai partnereként egyedülálló programot működtet annak érdekében, hogy Kaposvár 2030-ra Magyarország legegészségesebb települése legyen. A város jövőjének kulcsa a lakosság egészségi állapota, amely egyéni szinten meghatározza a munkaképességet, a gyermekvállalást, az életminőséget, a család gyarapodását, közösségi szinten pedig a város társadalmi és gazdasági fejlődését. Az Egészséges Kaposvár program alapvető célkitűzése az egészség megőrzése, megtartása, a betegségek megelőzése a lakosság és a szakemberek legszélesebb körének összefogásával. A kórház ennek keretében működteti a Kaposvári Egészség Szabadegyetemet.

A koronavírus-járvány próbára tette az egész országot. Ez az időszak rengeteg áldozatos munkát követel a védekezésben közreműködőktől, a legnehezebb munka az egészségügyi dolgozókra hárul. A kórház kollektívája azzal járult hozzá az új kihívásként jelentkező koronavírus elleni sikeres védekezéshez, hogy kivételes összefogásról és elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. Új szolgáltatásokkal segítette betegeit, részben helyettesítve a hagyományosan személyes orvos-beteg kapcsolatra alapozott ellátást. Telefonos konzultációs vonalat, Akut Légúti Betegellátó Pontot működtet, részt vesz az Országos Mentőszolgálat munkájában, létrehozta és szervezi a megyei oltópontokat.

A koronavírus jelentette fenyegetés hosszú távú és biztonságos megoldása a hatékony védőoltás és terápiás módszerek kifejlesztése. A kórház eddig is a jó úton haladt, amikor tizenkét évvel ezelőtt kiemelt feladatának nyilvánította az egészségmegőrzést. 2008 óta az országban elsőként létrehozott Prevenciós és Egészségfejlesztési Iroda koordinálásával folyamatosan erőfeszítéseket tesz a kaposváriak, a somogyiak egészségének megtartása érdekében.

A város és a megye lakosai érdekében végzett 175 éves, magas színvonalú gyógyító munkáért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozta a Kaposi Mór Oktató Kórháznak.

 

A „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést azoknak a személyeknek, személyeknek, közösségeknek és szervezeteknek adományozza a város, akik (amelyek) a tudományok, a művészetek, a fejlesztés, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés vagy a gazdasági élet terén kifejtett példaértékű, magas színvonalú munkájukkal hozzájárultak Kaposvár fejlődéséhez, hírnevének növeléséhez.

 

Kaposvár Szolgálatáért kitüntetésben részesült:

Buzásné Balogh Judit, a Polgármesteri Hivatal iktatója 30 éve dolgozik a Városháza központi iktatójában. Munkája kevésbé van szem előtt, de annál nagyobb pontosságot és megbízhatóságot igényel. Különösen azon a területen, ahol ő dolgozik – a Szociális Irodán. A kollegák szerint számos lényeges adatot fejben is tart – úgy emlegetik, mint a Városháza egyik élő emlékezete.

Csordás István, az Eötvös Lóránd Műszaki Technikum és Kollégium nyugalmazott matematika-fizika szakos tanára Munkáját még végzős hallgatóként kezdte meg a Gépipari Szakközépiskolában, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Ezt követően is szolgálta szeretett iskoláját, óraadóként tanított tovább matematikát és fizikát. Osztályfőnökként is odafigyelt tanítványaira, szívügyének tekintette a tehetséggondozást. A tanításon túl az iskolai közösségi élet egyik fő szervezője volt, legyen szó akár a diákprogramokról vagy a nyugdíjas találkozókról.

Fábos Beáta bőrgyógyász, allergológus, immunológus főorvos —  Gyógyító tevékenysége mellett számos orvosi tanulmány szerzője, szakmai konferenciák előadója, aki a közösségért is szívesen dolgozik. A koronavírus járvány első hulláma idején, tavasszal ingyenes, önkéntes munkát végzett, rendszeres felvilágosítást, tanácsadást tartott a nagypiacon, ahol praktikus tanácsokkal látta el az érdeklődőket és hasznos információkkal szolgált az allergiaszezonról is.

Fándly Csaba, a Csiky Gergely Színház színművésze 2008-ban diplomázott Kaposváron, s azóta is tagja a Csiky Gergely Színháznak. Tehetsége már korán megmutatkozott karakterszerepekben, az évek során pedig igazi húzóemberré vált. Hamar lehetőséget kapott saját rendezésekre is. Volt az év színésze, és megkapta a Molnár Piroska által alapított Nagymama díjat is.

Gábor Mária Magdolna, a Gyöngyfa Napközi Otthon gyógypedagógusa 2006 óta gyógypedagógusként a Gyöngyfa Napközi Otthonban azért dolgozik, hogy az értelmi- és halmozott fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek sikereket érjenek el a vizuális alkotó tevékenységek során. Az elkészült műveket számos alkalommal láthatták kiállításokon is. Segíti a nehézségekkel élőket és azok családtagjai.

Harsányi Csaba vállalkozó A Donner-Császárrét Érték Egyesület megalapítója és egyik vezetője. Nekik köszönhetően valósult meg többek között a Kaposrét-soron kialakított sportpálya felújítása, bővítése, a Császárréten tartott gyermeknapok szervezése, lebonyolítása. Harsányi Csaba az ottani közösség motorja, aki folyamatosan munkálkodik a Donner – Császárrét városrész rehabilitációjának, fejlődésének elősegítésén.

Nagyné Horváth Mónika, a Polgármesteri Hivatal Titkársági Igazgatóság népjóléti referense 2007 óta dolgozik a Városházán. Hozzá tartoznak a szociális és gyermekjóléti ügyek, az egészségügyi alapellátások körébe tartozó önkormányzati feladatok. Minden intézményünk vezetője nagy bizalommal fordul hozzá, hiszen megtapasztalhatták segítőkész hozzáállását, emberségességét. Magas szakmai tudása mellett kiváló emberismeret és az ügyfelekkel való empatikus, korrekt kapcsolat jellemzi.

Baloghné Kalocsa Tünde, a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Igazgatóság pénzügyi ügyintézője 25 éve dolgozik a Polgármesteri Hivatalban. Munkáját a kezdetek óta nagy pontossággal, hozzáértéssel végzi, köszönhetően annak is, hogy folyamatosan képzi magát. Személyével is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt évek pénzügyi-gazdasági feladatait mindig szabályszerűen, gördülékenyen, precízen tudtuk megvalósítani.

Hujber Tamásné pszichológus, a Klebelsberg Középiskolai Kollégium tehetségfejlesztő tanára 16 évig a dolgozott a Bárcziban, az ő nevéhez kötődik a kaposvári iskolapszichológiai hálózat elindítása. 2008 óta a Klebelsberg Középiskolai Kollégium dolgozója, szakmai vezetője az intézmény Tehetségpontjának. 2003-tól a Napkerék Egyesület alapító tagja. Szívügye a leszakadó roma közösségek, tanulók támogatása. Számos konferencia szervezője, jelentős szerepet vállalt abban a programban, amelynek köszönhetően a kaposvári járásban közel 500 inaktív munkavállalót derítettek fel, és támogatták 480 fő elhelyezkedését.

Illés János sportvezető, Rákóczi FC Évtizedekig együtt lélegzett a Rákóczival. Két évtizeden keresztül dolgozott a zöld-fehér klubnál, vezetése alatt tizenegy évet töltött az NB I-ben a focicsapat. Több olyan tehetséges futballistát szerződtetett, akiknek a kaposvári focirajongó közönség szívesen és lelkesen szurkolhatott. Olyan ember, aki ügyvezetőként és sportigazgatóként is mindig arra törekedett, hogy minden fél nyertesnek érezhesse magát.  

Illés László, a Közúti Közlekedési Szakszervezet Kaposvári Tömegköz-lekedési Zrt. alapszervezetének elnöke 1992-től a kaposvári közlekedési cég gépjárművezetője, ahol nemcsak vezet, de szakszervezetisként is képviseli a munkavállalókat. Munkájában igényes, pontos, kollégái hallgatnak rá. Szociálisan érzékeny, szívesen intézi társai ügyeit. Egyenes kemény, korrekt tárgyaló partner. Évtizedekig volt labdarúgó játékvezető.

Kubatov Antal, a Táncsics Gimnázium matematika-fizika szakos tanára Tanítványai azt mondják róla, hogy olyan különleges képességei vannak, amelyekkel azonnal felkelti a tanulók érdeklődését még akkor is, ha éppen nehéz matematikai feladatok megoldását mutatja be. Az elmúlt több mint 40 évben széles körben elismerést, tiszteletet és szeretetet váltott ki szaktanárként, kollégaként, osztályfőnökként, szakmai irányítóként. Nevéhez kötődik a speciális matematika tagozat létrehozása.

Ojtó Lajos, a Slendy Kft. ügyvezető igazgatója Ha Ojtó Lajosra gondolunk, akkor eszünkbe jut a frissen sült kenyér illata, a kiváló pékáruk íze. 1993-ban alapította a Slendy pékséget, s azóta is folyamatosan fejleszti azt. Elhivatottságával példát állít a fiatalok elé, akiknek mindemellett lehetőséget ad a szakmai gyakorlat megszerzésére is.

Szabó Klaudia klarinéttanár, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola művészeti intézményvezető-helyettese Szólista, kamaraművész, pedagógus. Nemcsak maga szólaltatja meg mesterien a klarinétot, de tanítványai is számos hangversenyt adnak. Tagja a Kaposvári Szimfónikus Zenekarnak, ő alapította a Kaposvári Fúvósok Egyesületét. Többek között neki köszönhető, hogy a zene világnapján a város utcáin, terein is megszólal a zene több száz gyermek és pedagógus közreműködésével.

Sziberné Fehér Éva, a Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság igazgatója2015 óta az intézmény vezetője, de korábban a ranglétrát megjárva szinte minden munkakörben szerzett tapasztalatokat, illetve aktív részese volt a napi munkafolyamatok elvégzésének. Hozzá tartozik a város legtöbb intézménye, amely rengeteg feladattal, megszámlálhatatlan emberi kapcsolattal jár, de amelyeket a mindennapokban türelmesen, mosolyogva, megértéssel, empátiával és magas felelősségtudattal kezel.

 

Év Sportolója – 2020:

Női kategória

Halmai Petra úszó 2006-tól a Dombóvári Sportiskola Egyesület igazolt versenyzője. 2012-től Székesfehérváron végezte középiskolai tanulmányait, és a Hullám 91 UVE versenyzőjeként folytatta úszópályafutását. 2017-ben amerikai ösztöndíjat kapott a Florida állambeli Florida Golf Coast Egyetemre. Ezzel egy időben, 2017 szeptemberétől a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője lett. 2018 decemberében szerezte első felnőtt bajnoki címét rövidpályán, 200 méteres mellúszásban. 2020-ban pedig nagymedencés magyar bajnoki címet szerzett 100 méteres mellúszásban, időeredményével bekerült a magyar úszóválogatottba. 50 méteres és 200 méteres mellúszásban 2. helyezett lett. A következő nagy versenye a budapesti Európa- bajnokság. 

Edző: Virovecz Richárd

 

Férfi kategória

Boros Bence a kaposvári dzsúdósport közel 60 éves történetének legnagyobb tehetsége. Több mint tízszeres korosztályos országos bajnok. 2020 elején az Ausztriában megrendezett Oberwart European Open olimpiai kvalifikációs versenyen 5. helyezést ért el. Sajnos a vírushelyzet miatt több nemzetközi versenyen nem tudott indulni. A Kaposvári Judo Klub versenyzője a múlt évben harmadszor védte meg felnőtt első osztályú magyar bajnoki címét 66 kg-ban.

Edző: Kéki Márton

 

Csapat kategória

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Club 2020-as kiemelkedő teljesítményével kivívta a szakma és a közönség elismerését. A 2019/20-as bajnoki évadban, a női röplabda-extraligában három fordulóval az alapszakasz vége előtt 4 ponttal vezette a bajnokságot, mely a vírusjárvány miatt félbeszakadt. A csapat története során először a nemzetközi porondon – a Challenge Kupában – is megmutathatta tudását. A 2020/21-es évadban kiemeltként a legjobb 16 mezőnyében szerepelnek. Az ősz folyamán a Challenge Kupa legjobb 4 csapata közé jutottak. Öt felnőtt és négy U19-es sportoló tagja a felnőtt női válogatott keretnek.

Edző: Sasa Nedeljkovic

 
Megosztás: