A MÁV vezetői 1953 tavaszán úgy határoztak, hogy a kőszegi vasúti nevelőotthon leányait Kaposvárra, a kaposvári fiúkat pedig Kőszegre telepítik. A lépés váratlan volt, ám korántsem megalapozatlan: akkoriban ugyanis szovjet laktanyát létesítettek a kőszegi otthon közelében, s mindenki biztonságosabbnak vélte, ha a magyar kislányok távolabb kerülnek a Vörös Hadseregtől… (Nem a katonákat féltették.) Szegeddel nem lehetett cserélni, mert ott középiskolásokkal foglalkoztak, így csak a kaposvári nevelőintézet jöhetett szóba.

A vasúti főosztály engedélyével június második felében sikerült is lebonyolítani a költözködést. Gyakorlatilag kicserélődött a két intézmény, hiszen 1953 szeptemberében a fiúk már Kőszegen, a lányok pedig Kaposváron kezdték a tanévet. A kaposvári intézetbe 349 növendék vonult be ekkor: 308 általános iskolás, tizenhét gimnazista és huszonnégy tanítóképzős. A gyerekekkel együtt a nevelőtanárok és az igazgatók is átköltöztek.

Hámán Kató

A csere természetesen az intézet több mint háromszáz fős fiúiskoláját, a „Landlert” is érintette. A kis „szuntyerek” között azonban akadt tizenhét tanuló, aki semmiképpen sem akarta itt hagyni a várost, ők ezért úgy döntöttek: inkább megbuknak, ha ezzel elkerülhetik a költözködést. Annak ellenére, hogy többségük jó tanuló volt, az utolsó hónapokban nagy kérdőjelekkel ellátva adták le a dolgozataikat, tiltakozásul az iskolaváltás ellen. A bukás után pótvizsgázni sem mentek el, így mindegyikük a megye valamely más iskolájában kényszerült folytatni a tanulmányait…

A kaposvári MÁV-nevelőotthon iskolája tovább működött ugyan, de nevet kellett változtatnia. Landler Jenőhöz hasonlóan munkásmozgalmi és egyúttal vasúti kötődésű névadót kerestek, persze már hölgyet – így esett a választás a kommunista Hámán Katóra, aki a 20. század elején a Magyar Államvasutak pénztárosa és a Vasutas Szövetség aktivistája volt.

Stefler Dezsőné nyugalmazott tanítónő (aki nem Kőszegről jött, hanem már akkor is a kaposvári iskola pedagógusa volt) így emlékezett a nagy fordulatra: „A kislányokkal foglalkozni, őket nevelni megint váltást jelentett. Ők mélyebben beavattak minket kis titkaikba, ugyanakkor érzékenyebbek is voltak, mint fiú társaik. Mivel nekünk a családot is helyettesítenünk kellett, jóval összetettebb munkánk adódott, mint egy városi iskola tanítójának.” (Az emlékezés könyve. Szerk. Fűzi Ildikó. Kaposvár, VIP Press, 2007. 7. o.)

A kaposvári MÁV-nevelőotthon 1990-ben vált koedukált intézménnyé.