Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az elsők között, 2001-ben hozta létre a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot (a továbbiakban: KEF). A kezdeti nehézségeket mi is átéltük, kerestük helyünket, szerepünket, hogy hogyan tudjuk megvalósítani a saját településünkön a Nemzeti Stratégiát.
A KEF talán legfontosabb szerepe az együttműködés kialakítása. 2004-ben a helyi stratégia megírásának kezdete alapozta meg a közösségi együttműködést. Egységes cél érdekében határozta meg a rövid, közép- és hosszú távú feladatait. A fórum működésének alapdokumentuma a Szervezeti és Működési Szabályzat. Az évek során már számos alkalommal módosították, jelenleg is fontos kihívás, hogy a mindennapi működéshez, a folyamatos változásokhoz igazított dokumentumot készítsenek.
A KEF feladatait Kaposvár drogellenes stratégiája határozza meg. Mielőtt elkészítettük, több ezer 8–10. évfolyamos fiatal részvételével megalapozott szükségletfelméréssel vizsgáltuk, hogy a városban milyen mértékű a kábítószer-érintettség, s melyek a drogfogyasztási attitűdök. A kutatás eredményét és az ennek alapján elkészült drogellenes stratégiát széles körben megismertettük.
A kaposvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai
- Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának népjóléti referense
- Somogy Vármegyei Kormányhivatal Gyámügyi Osztálya
- Magyar Vöröskereszt Somogy Vármegyei Szervezete
- Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
- Kaposvári Tankerületi Központ
- Somogy Vármegyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya
- MATE Kaposvári Campus Hallgatói Önkormányzatának képviselője
- Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház Pszichiátriai Osztályának vezető főorvosa
- Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság Iskola-egészségügyi Szolgálatának iskolaorvosa
- Somogy Vármegyei Kormányhivatal Igazságügyi Osztály, Pártfogó Felügyelet
- „TÜKÖR” Somogy Megyei Drogambulancia és Kaposvár Szenvedélybetegek Nappali Ellátója
- Kaposvári Rendőrkapitányság
- Kaposvári Szabadidő Egyesület
- Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola drogügyi koordinátora, ifjúságvédelmi felelőse
- Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium drogügyi koordinátora
- Compass Ifjúsági Egyesület
Elérhetőségek
Kovács Gergely elnök
Telefon: +36 (82) 511 634
E-mail: nappali@indit.hu
Nagyné Horváth Mónika alelnök
Telefon: +36 (82) 501 529
E-mail: nepjoletiref@kaposvar.hu