Tisztelt Elnök Asszony/Úr!
Kedves Mindenki!
Közös munkára, illetve közös gondolkodásra kérlek Benneteket. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009-ben alkotta meg és fogadta el a jelenleg érvényben lévő Civil Koncepcióját. Az eltelt időszakban sok mindent történt, jogszabályváltozás, társadalmi környezetváltozás, stb., így indokolttá vált, hogy a korábbi civil koncepció felülvizsgálatára sor kerüljön.
A bejegyzett civil szervezetekről a hivatalos nyilvántartások szolgálnak elsődleges információként, ezek az adatok azonban sokszor még csak köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, ezért azt gondoltuk, hogy a koncepció felülvizsgálatához egy kérdőívet készítünk, mely a szervezetek adataira is rákérdez. Fontosnak tartjuk megtudni, hogyan gondolkodtok a szervezet jövőjéről, Kaposvárról, illetve a kettő együttes viszonyáról.
A kérdőívet ide kattintva, Szita Károly polgármester úr levelét pedig ide kattintva tudjátok letölteni. Kérem, hogy segítsétek munkánkat, fontos lenne, hogy a civil szervezetekkel együtt készítsük el az új koncepciót.
A mellékelt kérdőívet lehetőség szerint 2018. szeptember 12. napjáig küldjétek vissza részemre akár a civil@kaposvar.hu email címre, akár postán a Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alá, illetve ide kattintva lehetőség van online kitöltésre is.
Előre is köszönöm a munkátokat és a segítségeteket.
Üdvözlettel:
Battyányi Beáta
civil- és romareferens