1) Fokozottan kell ügyelni a parkolási zónákat jelző táblákra
Minden esetben járjanak el körültekintően az autósok, ha járművükkel várakozásra készülnek, és figyeljék az erre vonatkozó tájékoztatást adó jelzőtáblákat. Ez különösen azért fontos, mert a „Várakozási övezet zóna” tábla egy teljes zónát jelöl ki, így azon belül a várakozóhelyek előtt külön tájékoztató táblát nem szükségszerűen helyeznek ki, ha különös feltétele nincs az adott útszakaszon történő várakozásnak.
2) Amilyen gyorsan csak lehet, meg kell váltani a parkolójegyet, vagy indítani kell a mobilparkolást
Nagyon fontos, hogy a parkolójegyüket a várakozás megkezdését követően haladéktalanul meg kell váltaniuk a fogyasztóknak. Törekedjenek arra, hogy a parkolóautomatából váltott jeggyel a járművükhöz mielőbb visszaérjenek, mobilparkolás esetén pedig a visszaigazoló SMS megérkezéséig ne hagyják el a járművüket, várják azt meg.
3) A parkolójegyet mindig jól láthatóan kell kitenni a szélvédő mögé
Tartsák észben a fogyasztók, hogy a parkolóautomatából váltott jegyet az első szélvédő mögött, kívülről jól láthatóan kell elhelyezniük úgy, hogy az érvényességi idő jól olvasható legyen. Sok bosszúságtól kímélhetik meg magukat, ha a jármű elhagyásakor ellenőrzik a szelvény olvashatóságát. Nincs helye utólagos bemutatásnak, és nem mentesülhetnek a fogyasztók a pótdíj megfizetése alól akkor, ha az érvényes parkolójegyüket nem megfelelően helyezték el a gépjárműben.
4) Nagyon kell figyelni a mobilparkolás leállítására is
A mobilparkolás a maximális várakozási idő elteltével leáll. Különösen ügyeljenek ezért mobilparkolásnál, és mindig fordítsanak figyelmet a szolgáltatótól kapott üzenetekre.
5) Ezekben az esetekben szabhatnak ki pótdíjat
Ha a jármű díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási időt egy óránál rövidebb időre történt fizetés esetén 5 perccel, egy órára vagy annál hosszabb időre történt fizetés esetén legalább 15 perccel túllépi, várakozási esetenként egyórai várakozási díjat, továbbá pótdíjat kell fizetni. A parkolójegy újraváltásával az 5 perces türelmi időt 15 percesre hosszabbítani nem lehet. Nem a várakozás ideje számít tehát, hanem az utolsó parkolójegy érvényességi idejének hossza.
6) Egy autós egy nap maximum csak egyszer kaphat Mikulás-csomagot
A díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozó járműre ugyanazon a várakozási területen egy naptári napon belül pótdíj csak egyszer szabható ki.
7) Új parkolásnál a régi, lejárt jegyet el kell távolítani a szélvédő mögül
Arra is figyeljenek oda a fogyasztók, hogy új parkolási esemény megkezdésekor a korábbi, lejárt jegyet távolítsák el a szélvédő mögül. Ezzel elkerülhető, hogy a várakozási eseményt félreértésből lejárt parkolási eseménynek véljék, mely esetben nem alkalmazható az 5 perces türelmi idő.
8) Mozgáskorlátozottak ingyenes parkolása csak akkor szabályos, ha kihelyezték az igazolványt a szélvédő mögé
A mozgásukban korlátozott fogyasztók kizárólag akkor mentesülhetnek a pótdíj megfizetése alól, ha eredeti és érvényes parkolási igazolványukat a gépjármű első szélvédője mögött jól láthatóan elhelyezték.
Az igazolvány utólagos bemutatása lehetséges.
9) A mobilparkolás kényelmes, de nagyon érdemes odafigyelni egy-két dologra
Mobilparkolás esetén is járjanak el körültekintően a fogyasztók. A véletlen karaktertévesztés esetén a jogszabály nem ad mentesülési lehetőséget a pótdíj alól. Ha a zónakód megadása során tévesztenek számjegyet a fogyasztók, úgy nem a várakozási helynek megfelelő zónába váltanak jegyet, amennyiben pedig a rendszámban ütnek el karaktert, úgy az adott jármű vonatkozásában nem lesz érvényesen elindított parkolásuk.
Ne bízzanak meg feltétel nélkül a mobilparkolást segítő applikációkban, hanem ellenőrizzék a zónakód helyességét, alkalmanként előfordul ugyanis, hogy az automatikusan felkínált zónakód nem a várakozás helyének megfelelő zónára vonatkozik.
10) Utazás során vagy ismeretlen városban legyünk sokkal körültekintőbbek
Legyenek körültekintőek a fogyasztók akkor, ha általuk ismeretlen városban várakoznak járművükkel. A várakozás rendjét, így például a várakozási díj megfizetésének lehetséges módjait részletesebben az egyes települési önkormányzatok rendeletei szabályozzák, esetlegesen egymástól is eltérően.