A kaposvári képviselők joggal érezhették úgy, hogy méltó örököse lesz az 1911 szeptemberében elhunyt Németh Istvánnak: december 6-án egyhangúlag választották meg polgármesterré dr. Kovács-Sebestény Gyula vármegyei aljegyzőt.

A fiatalember karrierjéhez a családi háttér sem hiányzott, hiszen édesapját, a Hont vármegyéből származó Kovács-Sebestény Gyulát a kiegyezés után Somogy vármegye királyi tanfelügyelőjévé nevezték ki. Az ifjabbik Gyula, aki 1874 tavaszán már Kaposváron született, részben magánúton végezte el a középiskolát, de a helyi állami gimnáziumban és a soproni bencés gimnáziumban is tanult. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett jogi diploma birtokában mint közigazgatási joggyakornok lépett Somogy vármegye szolgálatába, nemsokára azonban hazament ősei földjére, Hont vármegyébe, ahol mind magasabbra hágott a közigazgatási ranglétrán. Aztán a szíve visszahúzta a Kapos mellé, és 1904-től ismét Somogyban folytatta a közszolgálatot. Végleg itt horgonyzott le, hiszen egy év múlva feleségül vette a néhány évvel azelőtt elhunyt legendás kaposvári kórházigazgató, dr. Szigeti-Gyula János lányát, Vilmát. Jól beilleszkedett: 1906 novemberében ezüsttollal (és egy nagy ezüst tintatartóval) tüntették ki, mert az 1905–1906. évi „alkotmányvédelmi küzdelem” idején a vármegyei alkotmányvédő bizottság elnöke volt, 1907-ben első osztályú megyei aljegyzővé lépett elő, harminchét évesen pedig Kaposvár vezető állásába emelte a közakarat. (Akkor ő pályázta meg egyedül a polgármesteri tisztséget.)

Kovács-Sebestény Gyula tanfelügyelő

Dr. Kovács-Sebestény Gyula nagy ívű koncepciót fogalmazott meg hivatalba lépésekor. Kifejtette: Kaposvárnak az a hivatása, hogy központi szerepet játsszon a Dél-Dunántúl kereskedelmében, és a Dráván túli magyarság érdekében is „különleges nemzeti missziót” kell betöltenie. A polgármester a kulturális élet, az egészségügy, a gyermekvédelem és a munkásjóléti intézmények ügyét is az elsők között nevezte meg, amikor a város előtt álló feladatokat sorolta. Mindenekfelett pedig hangsúlyozta: „a köz rovására soha semmiféle magánérdeket érvényesülni nem engedek”, és „minden hivatalos ténykedésem részére a legnagyobb nyilvánosságot biztosítom”. (Bereczk Sándor:  Kaposvár rendezett tanácsú város története és fejlődése. Budapest, 1925. 31. o.)