2,5 milliárdból újulnak meg Kaposvár útjai

– Kaposvár útjaira és járdáira 2017-ben több mint 2,5 milliárd forintot fogunk elkölteni a Németh István Program keretén belül – mondta el sajtótájékoztatóján Szita Károly polgármester.

– Ebből az összegből óriásit lépünk előre, 24 utcát, számos járdát újítunk fel mintegy 19 utcában, de építünk új járdát is, például a Zaranyi lakótelepen, a sportcsarnok mellett, ahol egyébként az útburkolat is meg fog újulni. Öt új gyalogátkelőhelyet létesítünk a városban, és 164 darab új parkoló is lesz. Újabb utcák lesznek Kaposváron, mégpedig a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Fő utca között, a kórház déli-tömbjénél, de összekötjük a Béla király utcát és a Csik Ferenc sétányt is. Megújul a tüskevári vasúti átjárónál található kereszteződés, ahol elsősorban a biztonságos közlekedést vettük figyelembe, így a csomópontban a munkálatokat követően rendőrlámpa fogja irányítani a forgalmat – tette hozzá Szita Károly.

A polgármester megjegyezte: – A munkák elkezdődtek, a Németh István fasornál már dolgoznak is, ezzel indul el a város idei, nagy volumenű útfelújítási programja. Itt az első ütemben másfél évvel ezelőtt kialakítottuk a déli oldalon az új sétányt és a kerékpárutat, a második ütemben a Szent Imre utcától a Virág utcáig meg fog újulni az útburkolat, felújítjuk a csapadékvízelvezető-rendszert, díszburkolatot kap a járda és megújulnak a parkolók is. Erre az utcára összességében 772 millió forintot költünk.

– Hasonlóan nagy felújítások lesznek a Bajcsy-Zsilinszky utcában is, ott a hétvégén kezdődnek meg a munkálatok. Ezeket a munkákat a kaposvári Zolanit Kft. és a Duna Aszfalt Kft. végzi, és ha az időjárás is engedi, akkor a nyár végén átadhatjuk ezeket az utakat a kaposváriaknak, akiket arra fogunk kérni, hogy a műszaki átvételen ők maguk is vegyenek részt, és mondják el a véleményüket – emelte ki Szita Károly a Németh István fasornál tartott tájékoztatón.

2013-ban kezdtük el a város történetnek legnagyobb útfelújítási programját, a Bereczk Sándor Út- és Járdafelújítási Programot, ennek keretén belül összességében négymilliárd forintot költöttünk a város útjaira és járdáira. A felújítások miatt több helyen is lezárásokra kell majd számítani a lakóknak, erről a Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Városgondnokság és a kivitelező cégek is értesíteni fogják a lakosságot, akiktől a kellemetlenségekért türelmet és megértést kérnek.

 
Megosztás: